Egyeztetést kezdett a kormány Iványi Gáborral az egyházi státusz rendezéséről


Iványi Gábor Heidl György társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárral és Czeti Istvánnal, az egyházi ügyekért felelős helyettes-államtitkárral egyeztetett – jelentette be Heidl György és Iványi Gábor. 

„Frissen kinevezett, egyházi ügyekért felelős helyettes-államtitkárommal meglátogattuk Iványi Gábor lelkész urat, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetőjét, aki nagyon kedvesen fogadott minket különös hangulatú, kicsit Jorge Luis Borges világára emlékeztető, könyvekkel teli dolgozószobájában” – írta Heidl György. 

Kiemelte a “lelkész” jelentős szociális és oktatási tevékenységét, és biztosította afelől, hogy a rendelkezésre álló jogszabályi keretek között minden tőlük telhetőt megtesznek helyzetük rendezése érdekében.

Iványi Gábor megköszönte a látogatásukat, kedvességüket, nyitottságukat és támogatásukat, és örömét fejezte ki, hogy megkezdődött az érdemi egyeztetés a felelős vezetőkkel. Mint írta, bíznak abban, hogy hamarosan rendeződhet a helyzetük, és várják a következő találkozót. 

A bejelentésre a Demokratikus Koalíció is reagált. A párt bírálta az államtitkár azon kijelentését, amely szerint „a rendelkezésre álló jogszabályi keretek között” tesznek meg mindent a helyzet rendezéséért.

„A Demokratikus Koalíció álláspontja világos: nem elég a meglévő keretek között enyhíteni az igazságtalanság következményeit. Magukat a kereteket kell felülvizsgálni és megváltoztatni” – írta a DK. 

Hozzátették, Iványi Gáboréknak nem kegyre, nem különalkura és nem átmeneti segítségre van szükségük, hanem jogaik, méltóságuk és törvényes státuszuk teljes helyreállítására.

(index)

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!