Magyar Péter szerint a Tisza Párt nem népszavazás jellegű társadalmi egyeztetést indított a köztársasági elnöki tisztségre vonatkozóan, hanem jelöltek ajánlását kérte az emberektől. A miniszterelnök hangsúlyozta: a végső döntést a Tisza frakciójának és az Országgyűlésnek kell meghoznia.
Magyar Péter miniszterelnök egy Facebook-bejegyzésben reagált azokra az értelmezésekre, amelyek szerint a Tisza Párt társadalmi konzultációt kezdeményezett volna a köztársasági elnök személyéről. Szerinte valójában arról volt szó, hogy az emberektől ajánlásokat kértek lehetséges jelöltekre.
Nem társadalmi konzultációról beszéltünk, hanem azt kértük, hogy küldjenek ajánlásokat
– írta Magyar Péter a bejegyzése alatti kommentben.
Hozzátette, hogy az ajánlások között legalább tíz „komolyan vehető” jelölt érkezett, ugyanakkor a döntés nem közvetlenül a beküldött nevek alapján születik meg, hanem a Tisza frakciójának és az Országgyűlésnek kell meghoznia azt.
„Ezt hívják képviseleti demokráciának és ezt írja elő a jelenlegi Alaptörvény” – fogalmazott a kormányfő.
Magyar Péter azt írta, hogy a Tisza volt az első párt, amely arra kérte az embereket, hogy küldjenek ajánlásokat a köztársasági elnöki pozícióra. Egyúttal jelezte: a párt tisztában van azzal, hogy az államfő megválasztásáról az Országgyűlés dönt.
A poszt alatt rendes háború alakult ki, Magyar Péter üti saját szavazóit.