Hatszázadik alkalommal játssza a Mamma Mia! című musicalt a Madách Színház; az ABBA slágereire írt darab jubileumi előadását pénteken láthatja a közönség. A Szirtes Tamás rendezte produkció a nyári időszakban július 12-ig több alkalommal látható Budapesten.
A színház MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelik, hogy a Mamma Mia! című musical a Madách Színház színpadán tizenkét éve töretlen siker. "Kevés produkció mondhatja el magáról, hogy ilyen hosszú időn át képes ugyanazzal a frissességgel, energiával és szeretettel megtölteni a nézőteret, mint a premier napján - a Mamma Mia! azonban pontosan ilyen" - fogalmaznak.
Mint kiemelik, a közönség lelkesedése az elmúlt évtizedben nem csökkent, több százezren élték át a történet örömét, humorát és az ABBA-dalok felszabadító erejét.
A közleményben felidézik, hogy a musical a Szegedi Szabadtéri Játékokon öt nyáron át volt látható, amivel máig rekordtartó. A produkciót az ország több nagyvárosában játszották: sportcsarnokokban, arénákban, különleges helyszíneken láthatta a közönség, az idén ősszel pedig újabb városokban adják elő.
"A 600. előadás nem csupán szám, hanem
ünnep: ünnepe a közönség szeretetének, a társulat kitartó munkájának és
annak a különleges varázsnak, amely tizenkét éve minden este megszületik
a Madách Színházban"
- hangsúlyozzák a közleményben.
A Mamma Mia! című musicalt a Madách Színház 2014 augusztusában a Szegedi Szabadtéri Játékokon, majd szeptemberben Budapesten mutatta be. A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a darabot. Így önálló rendezésben, díszlettel és jelmezzel kerülhetett a musical a magyar nézők elé.
A Mamma Mia! eredeti produkcióját először Londonban vitte színre Judy Craymer, Richard East és Björn Ulvaeus, a Littlestar előadásaként, a Universal együttműködésével. A zene és dalszöveg Benny Andersson és Björn Ulvaeus, valamint néhány dalban Stig Anderson munkája. A magyar fordítást Bárány Ferenc és Puller István készítette. Az előadást angol felirattal játsszák.
Az ABBA svéd popzenekar világslágereire írt darab szövegkönyve Catherine Johnson munkája. A produkció díszletét Bátonyi György, a jelmezeket Szűcs Edit tervezte, az előadás koreográfusa Tihanyi Ákos. A zenei vezető Kocsák Tibor, az animáció Vízvárdi András munkája, a világítástervező Madarász János.
Az ABBA 27 slágerét felvonultató darabban elhangzik többek között a Dancing Queen, a Knowing Me, Knowing You, a Super Trouper és a Mamma Mia is.
A darab női főszerepét Auksz Éva, Gallusz Nikolett és Koós Réka játssza, a férfi főszerepeket Nagy Balázs, Sasvári Sándor és Stohl András, Hajdu Steve és Magyar Attila, valamint Posta Victor és Weil Róbert alakítja. A produkcióban színpadra lép Baranyi Hanna, Muri Enikő és Zsitva Réka, valamint Jenővári Miklós és Szaszák Zsolt. A darabban többek között Détár Enikő és Ladinek Judit, valamint Balogh Anna, Sáfár Mónika és Sári Éva is játszik.
