Veszprém ad otthont a Dunántúli Református Egyházkerület legnagyobb közösségi eseményének


Veszprémben tartják a hétvégén a Dunántúli Református Egyházkerület legnagyobb közösségi eseményét, a Református Egyházi Napok Dunántúl (REND) fesztivált, amely péntektől vasárnapig kulturális és könnyűzenei programokkal várja az érdeklődőket.

A kétévenkénti eseményt már tizenegyedik alkalommal szervezik meg idén, a rendezvény nyitott minden felekezet, minden érdeklődő, és minden korosztály felé, a három nap alatt mintegy száz ingyenes programmal.

A fesztivál egy fő téma - szó és csend - köré szerveződik, amelyet a délelőtti előadások bibliai, teológiai, közéleti szempontok mellett a kultúra és a lélektan területéről is körbejárnak.

Emellett összművészeti fesztiválként a lelki programok mellett könnyű- és komolyzenei előadók fellépésével, irodalmi estekkel, színházi előadásokkal, kiállításokkal és beszélgetésekkel várják a látogatókat.

Fellép a Quimby, a Honeybeast, a Hiperkarma, a Platon Karataev és a Szent Efrém Férfikar, a Budapest Bár, a Grecsó-Hrutka zenekar, Schmidt Vera, az Irie Maffia, Járai Márk, illetve az Alma együttes.

Koncertet ad Bogányi Gergely, a Mendelssohn Kamarazenekar és Pálúr János, de lesznek beszélgetések Grecsó Krisztiánnal, Udvardy Györggyel, Velkey Györggyel, Steinbach Józseffel, Oberfrank Pállal és Baán Izsákkal. A közönség láthatja az Abigél, valamint A Pál utcai fiúk című előadást is.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!