Brutálisan kegyetlenül bánt a vele lakó rokonával egy szabolcsi kamaszfiú. Találja ki, miért esett neki az idős asszonynak. Annyit elárulunk, hogy vádat emeltek ellene amiatt, amit tett.
Saját nagymamáját rabolta ki egy tinédzser Szabolcs–Szatmár–Bereg vármegyében, miután az idős asszony nem volt hajlandó pénzt adni neki kábítószerre a Szon.hu cikke szerint. Biztosan Ön is erre tippelt. Az ügyészség szerint a fiú rátámadt mozgáskorlátozott nagymamájára. Most azt találja ki, mi történt ezután!
A fiú megragadta az ágyon ülő nagymamája haját.
Az áldozat megpróbált védekezni. Beleharapott unokája karjába.A fiú megütötte, és elvette a ruhájába dugott pénztárcáját, amelyből 1500 forintot kivett.
A drog határozottan rossz tanácsadó
Évekig lakott együtt a beteg, mozgáskorlátozott nagymama és a kamasz egy Mátészalka környéki kis településen álló házban. 2025-ben kezdődtek a gondok, amikor a fiú elkezdett drogozni. Idén februárban pénzt kért az idős asszonytól, abból vette meg a következő adagját, és azonnal el is fogyasztotta.
Még ugyanazon a napon újra pénzt követelt a nagymamájától, hogy kábítószert vehessen, de a nagyi ezt már megtagadta. Ezután történt a brutális támadás.
A Nyíregyházi Járási Ügyészség rablás minősített esetével és kábítószer fogyasztásával vádolja a fiatalkorút.
Az ügyészség három év javítóintézeti nevelést indítványozott vele szemben – tájékoztatta dr. Márton Anett Zsuzsanna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője a helyi lapot.
