10 órakor kezdődik a Fidesz 32. kongresszusa.
Tisztújító kongresszust tart ma a Fidesz, amelyen várhatóan módosítják a párt alapszabályát, új tagokkal bővítik az országos elnökséget, valamint ismét pártelnökké választhatják Orbán Viktort.
A Fidesz 32. kongresszusa tíz órakor kezdődik a Budapest Kongresszusi Központban.
Az esemény nem lesz sajtónyilvános, de közvetítik a Fidesz és Orbán Viktor Facebook-oldalán.
Az eseményen a korábbi kongresszusokhoz hasonlóan várhatóan felszólal az országos választmány elnöke, Kövér László, és beszédet mond Orbán Viktor is, aki 1993-2000 között, illetve 2003 óta megszakítás nélkül a Fidesz elnöke, és akit egy évre újra pártelnökké választhatnak a küldöttek. Szavaznak a párt négy alelnökéről is.
Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-nek korábban azt mondta: tervek szerint a kongresszuson alapszabály-módosításról döntenek, amely alapjaiban megváltoztatná a Fidesz szervezeti felépítését. A választókerületi rendszer megszűnik, a Fidesz szervezete az önkormányzati rendszerhez igazodik, a pártban települési csoportok és megyei választmányok dolgoznak majd. A Fidesz országos elnöksége jelentősen bővül: a jövőben húsz megyei (fővárosi) elnökből, az országos választmány elnökéből, a magyar és az európai parlamenti frakcióvezetőből, illetve a kongresszus által választott elnökből és négy alelnökből áll majd.
(Mandiner)
