Rovar úr szombat reggeli előadása: Orbán hazudott mindenkinek, átvert bennünket, migránsokat akart behozni


Magyar célja minden bizonnyal a figyelemelterelés volt. Egy olyan kormányzati előkészítő anyagról beszélt, amit soha nem hajtott végre az Orbán-kabinet.

Rendkívüli sajtótájékoztatót hívott össze Magyar Péter, amelynek témája az illegális migráció. A megszólalást Köböl Anita vezette fel, aki már a sajtótájékoztató elején élesen fogalmazott: „talán senkinek nem meglepő, ha azt mondom, az előző kormány hazudott a magyaroknak, nem egy, nem két témában olyan narratívát épített, amivel megtévesztette az embereket, valótlanságokat állítva pusztán politikai haszonszerzés céljából.”

Magyar Péter ezt követően elnézést kért a sajtótájékoztató időpontja miatt, ugyanakkor azt mondta, úgy látták helyesnek, ha ezek az információk még a Fidesz kongresszusa előtt elhangzanak.

A miniszterelnök szerint az Orbán-kormány több meghatározó ügyben is félrevezette a nyilvánosságot: 

„Az Orbán-kormány sokszor sok mindenben hazudott. Hazudott a költségvetési számokról, az uniós forrásokról, az ukrán-orosz háborúról, a rezsicsökkentés csökkentéséről, az ország társadalmi helyzetéről, de volt egy téma, amelyet a bukott kormány következetesen vitt éveken keresztül, ez az illegális migráció elleni küzdelem volt.”

Gulyás Gergely Magyar Péter vádjára: „Egyetlen percig se gondoltuk, hogy Magyarországra bejöhetnek migránsok”

A Fidesz frakcióvezetője rosszindulatú vádnak nevezte Magyar Péter vitnyédi migránstáborral kapcsolatos állításait, amelyekre a HírTV Péntek 18 című műsorában reagált.

Magyar Péter kedd délelőtti parlamenti miniszterelnöki viszontválaszában azt állította, hogy a kormány milliárdos közpénzből migránstábort akart építtetni Vitnyéden, az osztrák határ közelében.

Gulyás Gergely szerint az ügy hátterében az áll, hogy amikor az Európai Bizottság napi egymillió eurós bírságot szabott ki Magyarországra, az egyeztetések során felmerült egy migránstábor létesítésének lehetősége is, mint olyan opció, amellyel a kormány elkerülhette volna a büntetés további fizetését. A Fidesz frakcióvezetője ugyanakkor hangsúlyozta: miután nem sikerült megállapodni az Európai Bizottsággal, a felvetés okafogyottá vált.

Egyetlen percig se gondoltuk azt, hogy Magyarországra bejöhetnek migránsok. Miután nem tudtunk megegyezni a Bizottsággal, egyértelművé tettük, hogy Vitnyéden nem fog épülni semmilyen tábor”

– szögezte le Gulyás.

Magyar Péter terelése

A miniszterelnök elmondta: a vitnyédi egykori tejipari szakiskola egy nagy kiterjedésű, több épületből álló állami ingatlanegyüttes, amely korábban mezőgazdasági és szakoktatási feladatokat látott el, emellett kollégiumként és szálláshelyként is működött. A 2022-es ukrajnai háború kitörését követően kárpátaljai menekült családok elhelyezésére használták.

Hozzátette: a Cseremajorban található komplexum mintegy öt kilométerre fekszik a legközelebbi lakott területtől, erdős környezetben. A kormány számára már 2024. július 7-én készült egy előterjesztés, amelyben az európai uniós ügyekért felelős miniszter tájékoztatta a kabinetet az Európai Unió Bíróságának ítéletéről, a lehetséges válaszlépésekről és a várható pénzügyi következményekről. A miniszterelnök szerint több háttéranyag is készült, amelyekben már a tranzitzónák újbóli megnyitásának lehetősége is felmerült.

Magyar Péter szerint az általa dokumentum arról is rendelkezett, hogy a vitnyédi ingatlanon olyan beruházásokat valósítsanak meg, amelyek alkalmassá teszik az ingatlant migránsok befogadására. Vagyis

a miniszterelnök olvasata szerint a migráció ellen kampányoló kormány a háttérben maga készült egy migránsok fogadására alkalmas létesítmény kialakítására.

Azt mondta, az előző kormány egy migránstáborról hozott döntést az osztrák-magyar határ közelében, lakóövezettől távol. A tervezett létesítmény 500 fő befogadására lett volna alkalmas, a beruházás becsült költsége pedig meghaladta volna a 2,3 milliárd, éves szintű kiadása pedig a 2,9 milliárd forintot. Magyar Péter azt állítja, hogy ő kezdett el kommunikálni az ügyben, majd megkezdődött a folyamatos tagadás a kormány részéről.

(Mandiner/MNO)

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!