Ötéves kisfiú halt meg a strandon, vádat emeltek az anyjára és két úszómesterre.


A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki gondatlanságból emberölést követett el, miután ötéves kisfia 2024 júniusában fulladt meg egy strandon. 

A vádirat szerint a 34 éves hölgy egy barátnőjével strandolt, míg gyermekeik többször is „felügyelet nélkül játszottak a babaúsztató és a strandmedence környékén”, miközben ők több tíz méterre voltak tőlük.

Egyik alkalommal az úszni nem tudó kisfiú felfújható strandlabdával beugrott a medencébe, ám a labda alatt kicsúszott, így elmerült, és kapálózott a vízben. Az úszómesterek nem észlelték a veszélyes helyzetet időben, mivel „munkaköri kötelezettségeiket megszegve, részben a medencének háttal, nem figyelték megfelelően a történéseket”. A gyermeket végül egy fürdőző észlelte, aki figyelmeztette az úszómestert, aki ezután kezdte meg az újraélesztést. A mentést több strandalkalmazott is segítette, míg a mentők kiérkeztek.

„A gyermek keringése helyreállt, de az agyhalál állapotát a kórházi kezelés sem tudta megfordítani” – áll az ügyészség közleményében, amely felhívja a figyelmet a strandszezonban történő fokozott óvatosságra.

Az ügyészség szerint a szülő a gyermek felügyelet nélküli hagyásával elmulasztotta az elvárható figyelmet és körültekintést, míg a két úszómester, a foglalkozásukból fakadó kötelezettségeiket nem teljesítve, nem figyelték folyamatosan a medencét és környékét.

Az ügyészség az anya mellett a két úszómester ellen is vádat emelt, őket halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vádjával illetik. A bíróságnak javasolták, hogy a vádlottakat ítélje próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, az úszómestereket pedig tiltsa el a foglalkozásuktól.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi

Cikk alatti hirdetés

Támogassa munkánkat!