Megszólalt a bolsevik: Sulyok Tamás a lemondása helyett inkább külföldön panaszkodik


Nincs más alkotmányos lehetősége, mint hivatalban maradni, miután a miniszterelnök lemondásra szólította fel, és jogi eltávolítását is kilátásba helyezte – jelentette ki Sulyok Tamás a svájci Weltwochénak. 

Sulyok Tamás szerint Magyar Péter miniszterelnök azzal, hogy lemondásra szólította fel, és jogi eszközökkel történő eltávolítását is kilátásba helyezte, lényegében kizárta az önkéntes távozás opcióját. 

A köztársasági elnök a svájci Weltwochénak adott videós interjúban úgy fogalmazott, hogy kétségek addig merülhettek fel benne a hivatalban maradásával kapcsolatban, amíg a miniszterelnök fel nem szólította a lemondásra, azzal, hogy ha nem mond le, akkor majd jogi eszközökkel eltávolítja. Állítása szerint azóta alkotmányosan nincs más lehetősége, mint hogy hivatalban maradjon. 

Kifejtette azt is, hogy az államfő alapvető szerepe a hatáskörei gyakorlása során a politikai döntések közjogi keretbe helyezése, illetve ezek alkotmányos legitimációjának biztosítása. 

Magyar Péter közösségi oldalán reagált arra, hogy Sulyok Tamás a svájci Weltwochénak adott videós interjút. 

Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt mindennap külföldön panaszkodik

– fogalmazott a kormányfő.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!