🇭🇺 Lendvai Ildikó: Jó név a tisztítótűz, tetszik!


Megszólalt a Botox Lady.  

Az MSZP-s múmia az alábbiakat írta:

„Tisztítótűz – ezt a hatásos nevet adta a kormány az új törvénycsomagnak. Jó név, tetszik. De nem minden eleme egyformán. Ami nem baj. Éppen a Népszavában idézte tegnap Czene Gábor Edward Koch New York-i polgármester 1989-es híres kampánymondatát: »Ha 12 kérdésből 9-ben egyetértesz velem, szavaz rám! Ha 12-ből mind a 12 kérdésben egyetértesz velem, fordulj pszichiáterhez!« Koch ugyan éppen 1989-ben alulmaradt az előválasztáson, de bölcs jelszavából – sovány vigasz számára – azóta szállóige lett.

Nos, pszichiáterhez eszerint nem kell fordulnom. Pedig céljai egészét és eszközei többségét tekintve híve vagyok a Tisztítótűznek.

Ami legjobban tetszik, az az elszánt hevület egy tisztább közélet megteremtésére. A miniszterelnök felszólalását eddigi legjobb, legmélyebben átélt beszédének tartom. Ezzel véget is vetett azoknak az összeesküvés-elméleteknek (ha valaki még komolyan gondolta ezeket), hogy valójában Orbánnal összejátszva őket akarja átmenteni.

Azt mondta: a politikai és gazdasági maffia felszámolásáért bontott zászlót. Hogy én – sokakkal együtt – ezért szavaztam rá, az biztos. Ma is ezt tenném, azzal együtt, hogy – amint ezt győzelme előtt is tudható volt – nem ugyanazt tennénk Ukrajna ügyében, én valószínűleg radikálisabb vagyok európai integrációs, szociális és emberjogi – pl. gender – ügyekben, ugyanakkor politikai beszédmódom az övénél kevésbé radikális és éles.

És? Ettől még a soron lévő teendőket nagyrészt ugyanúgy látom. Imponál a tempója, munkabírása is.

De a legfontosabb, hogy mozgalmával széttépte azokat a fojtogató gúzsokat, amelyeket nekünk 16 évig nem sikerült, hiába kapkodtunk levegőért. Hogy populista-e? A sokat emlegetett »magyar emberekkel« való közvetlen párbeszéd, az intézmények fölötti személyes kapcsolattartás igénye miatt akár annak is nevezhető. De a lényegben az ellenkezőjét csinálja: nem lerombolja a demokratikus intézményeket, hanem újraépíti őket. Erről szól a Tisztítótűz is.”

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!