A rendőrség bocsánatot kért, amiért megbilincselték a haldokló Henry Nowakot


Az ügy zavargásokat és széleskörű felháborodást okozott Angliában. 

A Henry Nowakot letartóztató rendőrség vezetője bocsánatot kért azért, hogy a haldokló diákot megbilincselték – írja a Telegraph.

Alexis Boon, a Hampshire és a Wight-sziget rendőrségének vezetője azonban visszautasított a kettős mérce vádját, és kijelentette, hogy Nowakot nem kezelték eltérően faji hovatartozása miatt.

Henry Nowak utolsó pillanatairól készült testkamerás felvételek nyilvánosságra hozatala – amelyeken azt mondta a rendőröknek, hogy „nem kapok levegőt” és „megkéseltek” – felháborodást váltott ki.

Nigel Farage, a Reform UK vezetője a gyilkosságot „fordulópontnak” nevezte, amely arra készteti a politikusokat és a rendőrséget, hogy szembenézzenek „azzal a kettős mércével, amelynek értelmében egyes csoportok nagyobb védelmet kapnak, mint mások”.

Megjegyzéseit Keir Starmer brit miniszterelnök elítélte.

Boon , aki először beszélt Nowak meggyilkolásáról azóta, hogy a gyilkos, Vickrum Digwa börtönbe került, bocsánatot kért a rendőreinek a cselekedeteiért.

Azt mondta:

„Egyértelmű, hogy sajnáljuk, hogy megbilincseltük és letartóztattuk Henryt, de nem tudom, hogy ez eljut-e az emberekhez. Mi megértjük, és őszintén sajnáljuk.”

A diák halálát „elejétől végéig tragédiának” nevezte, de hozzátette: „Nem fogadom el a kettős rendőrség kifejezést, nem ismerem el.”

Boon elmondta, hogy az esetet a rendőrségi felügyeleti szerv vizsgálja, és nem kíván spekulálni arról, hogy a rendőrök cselekedetei szabályszegésnek minősülnek-e.

A rendőrfőnök elismerte, hogy a Nowak utolsó pillanatait rögzítő testkamerás felvételek „mélyen megrázóak”, de hozzátette, hogy Digwa ítéletének kihirdetése után „felkavarták” a közvéleményt, ami erőszakos zavargásokhoz vezetett Southampton utcáin.

Boon hozzátette: „Nem az én dolgom megmondani a politikusoknak, mit mondjanak. A politikusoknak van egy platformjuk és felelősségük annak biztosítására, hogy támogassák a rendőrséget, és ne törjön ki erőszak, és nem hiszem, hogy bármely politikus is szeretné látni, hogy erőszak tör ki Southampton utcáin vagy bárhol máshol.”

(Mandiner)

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!