A forradalmi – mai nevén „rendszerváltó” – elitnek is színre lépnek a Robespierre-jei, Saint-Just-jei, Marat-i, Dantonjai. Más néven: Leninjei, Sztálinjai, Trockijai, Buharinjai.
Az elit mindig megőrzi a pozícióját, függetlenül attól, hogy összetétele megváltozik. Az újonnan csatlakozó tagok gyorsan beilleszkednek a meglévő hagyományokba és normákba. Ez a jelenség nemcsak a szokványos elitváltások esetében tapasztalható, hanem a forradalmi, vagy ahogy manapság nevezik, rendszerváltó elitváltások során is. A fő eltérés abban rejlik, hogy a forradalmi elit, amíg nem birtokolja a hatalmat, bűnösnek tartja a fennálló elit szokásait, és úgy véli, ők mentesek lesznek tőlük.
Amikor a forradalmárok átveszik a hatalmat, szenvedélyesen ígérik, hogy nem fogják követni az általuk elítélt elit viselkedését. Ezzel a purgatóriumi hévvel lépnek be a hatalmi struktúrákba. Az idő előrehaladtával azonban kezdik felvenni a hatalmi elit szokásait, ahogy a környezetük hat rájuk. A beilleszkedés mértéke eltérő lehet, de a folyamat végül elkerülhetetlen.
Így a forradalom után végül újra kialakul egy elit, amely hasonló szokásokkal és normákkal bír, mint elődei. Az ideák és ígéretek gyorsan elveszítik jelentőségüket, ahogy az új elit navigál a hatalom világában. Az újonnan érkezők fokozatosan elfogadják a hatalmasok normáit, és a korábbi ideálokat jórészt felváltja a hatalom fenntartásának szakmai tudása és gyakorlata - írja Navracsics Tibor.