Támogassa munkánkat!

Vízaknába rejtette halálra éheztetett fia testét egy férfi


Letartóztatták azt a ceglédi férfit, aki a gyanú szerint halálra éheztette veleszületett betegsége miatt önellátásra képtelen fiát. A férfi a hatóságok szerint a holttestet egy nejlonzsákba csomagolta, majd egy vízaknába rejtette, hogy eltitkolja a tragédiát. Az ügyben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indult eljárás. 


A Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte a férfi letartóztatását, akivel szemben a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság indított eljárást különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt – írja az Index a Budapest Környéki Törvényszék tájékoztatása alapján. 

A szerencsétlenül járt fiú korábban az édesanyjával élt Cegléden, ám miután a nő két agyvérzésen is átesett, a gyanúsított vállalta magára a fiú ellátását. A férfi a gondozásért havonta 60 ezer forint ápolási díjat is felvett a vármegyei kormányhivataltól.

A nyomozás adatai szerint a férfi pontosan látta és észlelte fia drasztikus, szélsőséges lesoványodását, ennek ellenére semmit sem tett a megfelelő táplálása érdekében, és teljesen elhanyagolta a gondozását.

A teljesen legyengült fiú végül tavaly április közepén, az éhezés következtében kialakult kóros soványság és keringési elégtelenség miatt életét vesztette.

A gyanúsított ahelyett, hogy értesítette volna a hatóságokat vagy a mentőket, azért, hogy ne leplezzék le, fia holttestét egy nejlonzsákba csomagolta, és a ház udvarán található vízaknába rejtette el.

A bíróság letartóztatásról szóló döntését az ügyészség tudomásul vette, a gyanúsított és védője azonban fellebbezést nyújtott be ellene. A kényszerintézkedés azonnal végrehajtható, így a férfi rács mögött várja a büntetőeljárás folytatását.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi

Cikk alatti hirdetés