Ruszin-Szendi Romulusz bejelentette, hogy felkérte Sándor Zsolt altábornagyot, hogy vállalja el a Magyar Honvédség Vezérkar főnöki feladatát.
"Amikor én a Vezérkar főnöke voltam, őt választottam helyettesemnek.Ismerem. Szolgáltam vele. Harcoltunk együtt a rendszerért, harcoltunk együtt terepen és harcoltunk együtt a katonáinkért.Maximális a bizalmam felé.Az értékrendünk azonos. Ő nem „csak” parancsnok, igazi bajtárs. Sándor Zsolt altábornagy több mint három évtizedes katonai pályafutása során végigjárta a ranglétrát a szakaszparancsnoki szinttől a legmagasabb vezetői beosztásokig. Szolgált külföldi műveletekben, NATO-környezetben, és bizonyított vezetőként, emberként és katonaként is. Igazi példa.”
Ruszin-Szendi szerint egyértelmű az új vezérkari főnök feladata:
„Helyre kell állítani a haderőben az állomány bizalmát, javítani a morált. Meg kell teremteni a harmonikus működést a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium között. És egy dolgot egyértelművé teszek: a félelemre épített vezetésnek vége. A Magyar Honvédségben nincs helye annak, hogy az állomány bizonytalanságban vagy rettegésben szolgáljon. A vezetés alapja a bizalom, a kiszámíthatóság és az egymás iránti felelősség lesz.”
A múlt héten a HVG azt írta róla: „Visszatér Sándor Zsolt is, aki 2021–2023 között a vezérkari főnök helyettese volt, így szolgált Korom Ferenc, majd Ruszin-Szendi Romulusz alatt is. Az altábornagy 2024-től diplomáciai megbízást kapott, athéni nagykövet lett, ahonnan, most, úgy tűnik, visszatér, és kulcspozíciót kaphat a tárcánál.”
