Támogassa munkánkat!

Sulyok Tamás bejelentése: jövő héten újra látogatható lesz a Sándor-palota

 
Vezetett séta keretein belül ismerhetjük meg az államfői székhelyet, hála a palota Nyitott kapuk programjának.  

Facebook-bejegyzésben emlékeztetett Sulyok Tamás, köztársasági elnök, hogy szombaton újra kinyitják a Sándor-palota kapuit az érdeklődők számára.

Még 2025 márciusában indult el a Sándor-palota Nyitott kapuk elnevezésű programja, amelynek keretében az érdeklődők betekintést nyerhettek az épületbe és annak történelmébe.

Legyen ön is részese a Sándor-palota Nyitott kapuk programjának!

– írta az államfő.

A részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött, amit a Sándor-palota honlapján lehet elvégezni.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi

Cikk alatti hirdetés