Támogassa munkánkat!

Róna Péter: Sulyok Tamás eltávolításához nem kell az alaptörvényt módosítani


Bár a Sándor-palota és az új miniszterelnök közötti közjogi vita egyre élesebb, Róna Péter szerint létezik egy eddig kevésbé emlegetett harmadik út Sulyok Tamás leváltására.

„Ennek a pozíciónak van egy kifejezetten közjogi tartalma, és van egy politikai tartalma is” – mondta az Indexnek Róna Péter. Szerinte ebből az alapállásból két kérdés vezethető le, amelyek meghatározzák, jogos-e az államfő eltávolítása. Az egyik az, hogy a választás csupán kormányváltást vagy ennél többet, rendszerváltást fejezett-e ki. 

Ha kormányváltásról van szó és nem rendszerváltásról, akkor valószínűleg Sulyok Tamásnak igaza van, és ebben az esetben az elmozdítása nem lenne indokolt – fejtette ki Róna. Ha viszont az április 12-i voks rendszerváltási igényt jelez – ahogyan a Fidesz annak idején a 2010-es eredményt fülkeforradalomnak nevezte –, akkor szerinte „rendes, tisztességes és becsületes dolog az lenne, ha Sulyok Tamás lemondana”. 

Az érvelése szerint az államfő egy olyan rendszert szolgált feltétel nélkül, amely a választáson megbukott, és ezzel a saját pozíciójának ellátása is lehetetlenné vált. Róna Péter úgy látja, az április 12-i eredmény egyértelműen rendszerváltó igényt fejezett ki.

„Ennek megfelelően Sulyok Tamásnak távoznia kellene” 
– tette hozzá.

A közbeszédben jelenleg két forgatókönyv szerepel. Az egyik az önkéntes lemondás, amit Sulyok Tamás elutasít, a másik az alaptörvény módosítása, amelyet a Tisza–kormány tervez. 

Róna szerint azonban létezik egy harmadik megoldás is, és ezt épp a Fidesz alkotta alaptörvény teszi lehetővé.

Az alaptörvény ugyanis kimondja, hogy a köztársasági elnök a nemzet egységét testesíti meg. 

Róna szerint, 
ha a Tisza-kormány meggyőzően tudja bemutatni, hogy Sulyok ennek a követelménynek nem felelt meg, hanem szinte kizárólag pártpolitikai érdekeket szolgált, az önmagában megalapozhatja a visszahívását, alaptörvény-módosítás nélkül.

A Tisza-kormánynak lehetősége van egy olyan megoldásra, ahol az Országgyűlés kifejezi, hogy Sulyok Tamás nem felelt meg az alaptörvény követelményének, és ezért visszahívja. Ebben az esetben azt a kritikát is megelőzik, hogy alaptörvény-módosítást hajtottak végre Sulyok Tamás eltávolítására – fogalmazott. 

Róna szerint a Tisza-kormánynak politikai és erkölcsi felelőssége is van abban, hogy ne pártkatonát, „tehát ne egy Tisza párthoz tartozó embert” állítson a Sándor-palotába, hanem olyan személyt, aki addigi életében már bizonyította elkötelezettségét a teljes magyar társadalom iránt.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi

Cikk alatti hirdetés