A KDNP vezetése bejelentette, hogy a kezdeményezés célja egyértelmű jelzést küldeni mind a hazai, mind a nemzetközi politikai színtérnek: a magyar társadalom többsége ragaszkodik az ezeréves keresztény gyökerekhez, a család szentségéhez és a nemzeti szuverenitáshoz.
A párt szerint a keresztény kultúra nem csupán vallási hovatartozást jelent, hanem azt az európai életformát, erkölcsi alapot és kulturális örökséget, amely az ország megmaradását biztosította az évszázadok során.
"Éppen ezért a KDNP online aláírásgyűjtést indít peticio.kdnp.hu címen, és kér mindenkit, aki velünk együtt tiltakozik a keresztény kultúra kiiktatása ellen az alaptörvényből, írja alá a petíciót még ma”
– mondta Rétvári Bence.
A petíció elindítását a keresztény intézményeket, szimbólumokat és értékrendet érő sorozatos politikai és ideológiai támadások indokolják.
A párt hangsúlyozza: az utóbbi időszakban felerősödtek azok a hangok – mind a brüsszeli bürokráciában, mind a hazai ellenzéki térfélen –, amelyek relativizálni vagy háttérbe szorítani kívánják a hagyományos keresztény értékeket.
A KDNP szerint a petíció egyben tiltakozás is az egyházi intézmények – iskolák, óvodák, szociális otthonok – működését veszélyeztető politikai törekvések ellen. Úgy vélik, a keresztény civilizáció megvédése a mindennapok emberének életminőségét és biztonságát is szolgálja.
A párt tájékoztatása szerint a kiállást támogató állampolgároknak több csatornán is lehetőségük lesz aláírásukkal megerősíteni a kezdeményezést:
- Digitális úton: A KDNP hivatalos online felületein és partnerszervezeteinek honlapján keresztül néhány kattintással elérhetővé válik az elektronikus ív.
- Személyesen: Az ország számos pontján, közterületeken és helyi kitelepüléseken papíralapon is gyűjtik majd a támogató aláírásokat a párt aktivistái.
A
kereszténydemokraták arra kérik a magyar polgárokat – felekezeti
hovatartozástól függetlenül –, hogy akik fontosnak tartják a hagyományos
családmodell, a nemzeti identitás és a kulturális önrendelkezés
védelmét, írásukkal támogassák a kezdeményezést.
A Fidesz–KDNP-frakció a leghatározottabban elutasítja a korábbi szigorú migrációs politika feladását. A magyar társadalom részéről teljes konszenzus uralkodik a határok védelmében, az illegális migráció elutasításában, Magyarország biztonságának megőrzésében
– olvasható az MTI közleményében.

