Támogassa munkánkat!

Gulyás Gergely: A Tisza Párt vádjai alaptalanok voltak


A Tisza Párt valótlan, alaptalan és indokolatlan vádakat fogalmazott meg a kegyelmi ügy kapcsán a választási kampányban – mondta a Fidesz frakcióvezetője a Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban.

Az iratok szerint K. Endre kegyelmének megadása a köztársasági elnök döntése volt, amelyet az igazságügyi miniszter ellenjegyzett. 

Rövid Facebook-videóban reagált Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője Magyar Péter kegyelmi üggyel kapcsolatos sajtótájékoztatójára.

"Azt tudtuk meg, hogy azok a vádak, amelyeket a Tisza Párt és az új miniszterelnök a választási kampányban megfogalmazott, valótlanok. Az általuk nyilvánosságra hozott dokumentumokból is kiderült, hogy a kormány erről nem tudott, ez kizárólag a köztársasági elnök döntése volt, amit az igazságügyi miniszter ellenjegyzett”
– fogalmazott a frakcióvezető. 

Gulyás szerint „be kellene látni azt, hogy alaptalan, indokolatlan vádakat fogalmazott meg a Tisza Párt ez ügyben”.

Magyar Péter és Magyar Éva kormányszóvivő kedd délelőtt a sajtó képviselőinek kivetítve bemutatták az Igazságügyi Minisztérium kegyelmi főosztályának előterjesztését.

A dokumentumból kiderült: a főosztály nem támogatta K. Endre kegyelmi kérvényét.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi

Cikk alatti hirdetés