Támogassa munkánkat!

Felmentették a Till Tamás ügyében nyomozó rendőröket, akiket kényszervallatással vádoltak


Bűncselekmény hiányában felmentette a kényszervallatás vádja alól a Till Tamás ügyében nyomozó rendőröket a Szegedi Törvényszék katonai tanácsa pénteken – írja az MTI.

Petőfi Attila címzetes vezérőrnagy és két kollégája ellen a bajai fiú meggyilkolásával megvádolt férfi kezdeményezett pótmagánvádas eljárást, azt állítva, fenyegetéssel, kényszerítéssel vették rá arra, hogy ismerje be a 2000 májusában elkövetett bűncselekményt. 

Az Égető Sándor hadbíró alezredes vezette tanács megállapította, nem történtek meg a férfi által állítottak, amelyek szerint a kihallgatást végzők durván fenyegették, zsarolták volna annak érdekében, hogy beismerő vallomást tegyen.

A Till Tamás meggyilkolásával vádolt férfi eközben továbbra is ártatlannak vallja magát. „Semmit nem követtem el, úgyhogy nincs mit beismernem. Azt el tudom fogadni, hogy ott dolgoztam a tanyán, de ezt a vádiratot nem, mert ez egy alaptalan mese” – mondta gyilkossággal gyanúsított F. János április végén a Kecskeméti Törvényszéken, a büntetőpere előkészítő ülésén.

F. János a bíróságon azt mondta, korábbi kihallgatásán kényszerítették, hogy magára vállalja a felelősséget, a családja és a vállalkozása tönkretételével fenyegették, ha nem ismeri be a bűnösségét.

Végül elmondása szerint az elévülés miatt magára vállalta, hogy ő követte el a gyilkosságot, amikor azonban egy törvénymódosításnak köszönhetően mégis vádat emeltek ellene, már tagadta a gyilkosság elkövetését.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi

Cikk alatti hirdetés