Támogassa munkánkat!

Bóka János: A gyors brüsszeli alku politikai következményekkel járhat


A vagyon nemcsak jogi, hanem erkölcsi és ízlésbeli kötelezettségekkel is jár – erről beszélt Bóka János az Indexnek adott interjújában. 

Az egykori miniszter többek között kitért az uniós pénzek hazahozatalára is: ugyan a Tisza-kormány gyorsan meg tud majd egyezni Brüsszellel, de súlyos politikai árat fog érte fizetni. 

A politikai közösségnek szembe kell néznie a korrupciós vádakkal, a jogellenes ügyeknek jogi és politikai következménye kell, hogy legyen, és aki egy politikai közösséghez tartozik, annak tudnia kell, hogy a saját életvitele az egész közösségre visszaéghet – jelentette ki az Indexnek adott interjújában Bóka János. Az európai ügyekért felelős egykori miniszter szerint a Tisza narratívaépítésében a rendszerszerű korrupció vádja meghatározó szerepet kapott, és ezt sikeresen ráégették a kormányzó pártszövetségre. 

Mint mondta, ez a kampányban is komoly tehertétel volt a Fidesz–KDNP-nek, és a következő időszakban is az marad. 

Sőt azt gondolom, hogy ennek a folyamatnak még csak az elején vagyunk – hangsúlyozta, majd rámutatott: a Fidesz feladata most az, hogy annak a politikai közösségnek a képviseletét és megszervezését lássa el, amely továbbra is mögötte áll.

Ez a politikai közösség létezik, érték, és szerintem még bővülhet is. A kérdés az, hogy mi a leghatékonyabb politikai forma és eszköz ennek a közösségnek a képviseletére. És én abban bízom, hogy erre a jövőben is a Fidesz lesz képes – mutatott rá.

A Tisza egyik legfontosabb kampányígérete az volt, hogy hazahozza az uniós pénzeket, és Brüsszelben ma láthatóan sokkal nagyobb a politikai hajlandóság az együttműködésre az új kormánnyal, mint az Orbán-kormánnyal volt az utolsó években.

Bóka János úgy véli, az uniós források ügyében az új magyar kormány és az európai intézmények között viszonylag gyorsan megszületik majd a politikai megállapodás.

„De a kérdés számomra mindig az volt: helyes-e az, hogy politikai vagy személyes konfliktusok kihatnak az uniós forrásokhoz való hozzáférésre? Mert szerintem az uniós pénzekhez való hozzáférést objektív feltételeknek kellene meghatározniuk, nem politikai szimpátiáknak vagy politikai együttműködési hajlandóságnak”
– mutatott rá.

Szerinte onnantól kezdve, hogy az Európai Bizottság – részben tagállami támogatással – úgy döntött: az uniós forrásokhoz való hozzáférés politikailag is feltételessé tehető, attól kezdve ezek a pénzek szükségszerűen politikai játszmák részévé váltak.

Azonban a gyors megegyezésnek politikai ára lesz.

Bóka János szerint vannak olyan brüsszeli elvárások, amelyeknek valószínűleg egyébként is eleget tenne a Tisza-kormány, ilyen például a csatlakozás az Európai Ügyészséghez, ami hivatalosan nem feltétele az uniós pénzeknek. 

És vannak olyan elvárások is, amelyeket valószínűleg az új kormány sem szívesen teljesítene. A kérdés az lesz, hogy mennyi mozgástere marad egy olyan helyzetben, amikor a saját politikai legitimációját részben arra építette fel, hogy gyorsan hazahozza az uniós forrásokat – mutatott rá.

(MNO)

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi

Cikk alatti hirdetés