Támogassa munkánkat!

Antifa-támadás Németországban: az AfD fiatal politikusa volt a célpont


Ismeretlen tettesek megrongálták Julia Gehrckens, az Alternatíva Németországért (AfD) politikusának házát és autóját az alsó-szászországi Winsen városában. A német hatóságok politikai indíttatású bűncselekmény gyanújával indítottak vizsgálatot az ügyben.

Az AfD 27 éves politikusának otthonát fekete festékkel fújták le, autójának kerekeit pedig kiszúrták. A garázsajtóra „náci” feliratot festettek.

A rendőrség rongálás és becsületsértés miatt indított eljárást, írta az Origo.

A támadás keddről szerdára virradó éjszaka történt. Gehrckens elmondása szerint reggel szembesült azzal, mi történt.

Először a lapos gumikat vettem észre, aztán láttam, hogy a károk ennél jóval nagyobbak

– mondta a politikus, aki szerint egyelőre nem tudni, mekkora anyagi kár keletkezett.


Az AfD is elítélte a támadást

A jobboldali párt helyi vezetője, Robert Offermann szerint már nem politikai tiltakozásról, hanem „baloldali szélsőséges utcai terrorról” van szó.

A politikus úgy vélte, az elkövetők célja a félelemkeltés és a másként gondolkodók megfélemlítése. Bírálta továbbá a többi pártot és civil szereplőket is, amiért szerinte nem határolódtak el kellő egyértelműséggel az incidens után.

A fiatal AfD-politikus szeptemberben indul a városi önkormányzati választásokon. Az elmúlt hónapokban több baloldali aktivista csoport is kampányt folytatott ellene. Egy januári anarchista közleményben például azt írták: minden eszközzel meg akarják akadályozni Gehrckens megválasztását.

(MNO)

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi

Cikk alatti hirdetés