A Mol is érdeklődik a szankcionált orosz Lukoil olajvállalat külföldi eszközeinek megvásárlása iránt – számolt be három, az ügyet közelről ismerő forrás a Reutershírügynökségnek. Az egyik forrás szerint Orbán Viktor miniszterelnök novemberi Washingtonban tett látogatásakor erről is tárgyalhattak Donald Trump amerikai elnökkel.
A Lukoil több európai finomítóval és benzinkutakkal is rendelkezik, emellett kazahsztáni és azerbajdzsáni olajkitermelési eszközökben is vannak részesedései – a Mol ezeket vásárolná fel az egyik névtelenséget kérő forrás szerint.
Oroszország legnagyobb olajcége ellen októberben vezetett be szankciókat az Egyesült Államok, hogy nyomást helyezzen Oroszországra, és hamarabb lezáruljon az ukrajnai háború. A lépés arra kényszerítette a Lukoilt, hogy külföldi eszközeit eladja, a felvásárlásra több érdeklődő cég is bejelentkezhetett. A Reuters információi szerint az amerikai Exxon Mobil és Chevron óriásvállalatok is tárgyalnak az ügyben, és közel-keleti befektetők is érdeklődnek.
Az amerikai pénzügyminisztérium nem kívánt nyilatkozni az ügyben, valamint a Mol és a Fehér Ház sem reagált azonnal a Reuters megkeresésére.

0 Megjegyzések