Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Orbán Viktor: Szavak helyett tettek


Hamarosan megkezdődik a kormány ülése, amely az idei év utolsó tanácskozása lehet – erről a miniszterelnök számolt be közösségi oldalán. Orbán Viktor a bejegyzésében az idei év értékelése mellett a kormány legfontosabb intézkedéseit is összefoglalta. 

„Hamarosan kezdődik a kormányülés. Ha a munka végére érünk, akkor idén az utolsó" – írta Orbán Viktor a Facebook-oldalán kedden reggel közzétett bejegyzésében.

A kormányfő szerint ellentmondásos, kihívásokkal teli év áll az ország mögött.

Orbán Viktor úgy fogalmazott:

Furcsa évünk volt. Trump elnök és a világ békepárti többségének minden erőfeszítése ellenére idén nem sikerült lezárni az orosz–ukrán háborút.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a nemzetközi környezet ellenére a kormány belföldön végrehajtotta azokat a terveket, amelyeket korábban célul tűzött ki:„Ennek ellenére itthon minden tervünket végrehajtottuk, amelyeket még a béke reményében tűztünk ki célul."

A miniszterelnök felsorolta az elmúlt időszak legfontosabb intézkedéseit is. Mint írta,

„Elindítottuk Európa legnagyobb otthonteremtési programját, amellyel már 15 ezren éltek. Bevezettük a három- és kétgyermekes édesanyák adómentességét. Bevezettük és februárban kifizetjük a 14. havi nyugdíj első részletét. Két lépcsőben megdupláztuk a családi adókedvezményeket."

A gazdasági intézkedések kapcsán Orbán Viktor kiemelte: kilencvenmilliárdos adó- és bürokráciacsökkentő programot és fix 3 százalékos hitelprogramot indítottak a kis- és középvállalkozásoknak. Emellett hangsúlyozta, hogy a nemzetközi szankciós környezetben is megvédték a rezsicsökkentést.

A bejegyzés végén a kormányfő jelezte, hogy a felsorolás nem teljes, és a kormány a jövőben is a gyakorlati megoldásokra helyezi a hangsúlyt.

És a sort még hosszan folytathatnám. Szavak helyett tettek. Erre készülünk a mai kormányülésen is

– írta a miniszterelnök.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések