Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Németországban egy templomban mutatta be előadását a rúdtáncosnő

Egy lübecki evangélikus templomban tartott esemény komoly vitát és megosztottságot idézett elő a gyülekezet körében, miután a prédikációt követően egy 50 éves nő provokatív rúdtáncbemutatót adott elő az oltár közelében, a templom tornácán. A rendhagyó produkciót a hit újfajta megszólításának szánták, ám sokak szerint az túlment az egyházi kísérletezés elfogadható határain, és heves bírálatokat váltott ki. 

A Bild szerint a lübecki „istentiszteletre", amelyen rúdtánc fellépés is volt idén decemberben került sor. 

Anke Kestermann stúdióvezető és rúdtáncedző közvetlenül a prédikáció után jelent meg, bemutatva „művészetét", ami egy „új hozzáférést ígért a hithez", azonban azt a gyülekezet sok tagja nem helyénvalónak és bosszantónak tartotta – írja a Raskolam.net. 

Kesterman kifejtette, hogy előadása a bátorságot és az egyház szerepének újraértelmezésére irányuló vágyat kívánta demonstrálni. A kritikusok azonban a szórakoztatás és az istentisztelet problematikus keverékének tekintették. 

Hangsúlyozzák, hogy 

a rúdtánc, a technikai kivitelezéstől függetlenül, az önkifejezés egyik formája, amely szorosan kapcsolódik az erotikához, ami szerintük ellentmond a templom szakrális terének.

Azt az érvet, hogy „a tánc lehet ima", a konkrét vallási utalás hiánya miatt lényegtelennek minősítették – teszi hozzá a portál. 

Sok hívő számára az ilyen jellegű események egyértelmű határt lépnek át, és azt a trendet példázzák, amelyben az egyházi tartalmat a látványos kísérletezés javára felhígítják. Az egyház – hangzik a kritika fő hangvétele – így nem a relevanciáját, hanem a hitelességét veszíti el – fogalmaz a cikk.

(MNO)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések