Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Ezerszámra loptak el lőszereket a német hadseregtől


Nagy mennyiségű lőszert loptak el ismeretlen tettesek a német hadsereg (Bundeswehr) készleteiből – erősítette meg a berlini védelmi minisztérium egyik szóvivője. 

Egy civil szállítmányozó tehergépjárművéből mintegy 20 ezer darab lőszer tűnt el a Magdeburg melletti Burg településen. 

A Spiegel értesülése szerint a múlt hétfőről keddre virradó éjszaka a szállítással megbízott cég sofőrje őrizetlenül hagyta a Bundeswehr lőszerét szállító teherautóját egy ipari park nem biztosított parkolójában, Burg településen, Magdeburg közelében. 

A tolvajok felnyitották a rakodófelületet, és több lőszert tartalmazó ládát elloptak. A lopás csak akkor derült ki, amikor a sofőr másnap megérkezett a közeli laktanyába az áruszállításra. A helyszínen szolgáló katonák gyorsan észrevették, hogy illetéktelenek babráltak a rakodótérben, és ellenőrizték a szállítási listákat.

Az első vizsgálatok alapján mintegy 10 ezer éles pisztolylőszert, 9900 darab gyakorlólőszert gépkarabélyokhoz, valamint úgynevezett ködlőszert loptak el.

Az már biztos, hogy a szállító cég megszegte az előírásokat. A szerződés előírja, hogy a cégnek garantálnia kellene a Bundeswehr rakományának biztonságát. 

Ezért általában két sofőr vesz részt az ilyen fuvarokban, és egyiküknek a megállások során folyamatosan szemmel kellene tartania a járművet.

A múlt heti fuvarnál azonban a sofőr nem tervezett megállót tartott a kedd hajnalban, és saját döntésére szállodában aludt, miközben az utánfutó őrizetlenül maradt.

A Bundeswehr most a helyi rendőrséggel együtt nyomoz, hogy kiderítse, ki állhat a lőszerlopás mögött. Katonai források szerint egy véletlenszerű rablás valószínűtlen. 

Inkább attól tartanak, hogy megfigyelhették a szállítmányt, és az elkövetők akkor csaptak le, amikor a sofőr a nem tervezett megállót tartott Burgnál.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések