Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Döglött harcsával a kezében zötykölődött egy utas a budapesti villamoson

Az ünnepek alatt sok helyütt hal kerül a karácsonyi asztalra, a megvásárolt portékát a többség szolidan igyekszik a konyhájába szállítani. Ám most hajmeresztő látvány fogadta budapesti 4-6-os villamoson utazókat: valaki egy döglött, mondhatni "meztelen" harcsával a kezében utazott a járaton. 

A Redditen megjelent fénykép tanúsága szerint az illető helyet is foglalt a döglött hallal, amelyet a bal kezében tartott. 

A döbbenetes jelenetet a főváros leghosszabb villamosvonalán kapták lencsevégre a következő kommenttel:

„Egyik barátom küldte a 4-6-osról a Nyugati tér magasságából az alábbi képet. Sok mindent hozzáfűzni nem lehet: még jó, hogy nem a Balkánon élünk... Valakinél lesz hal karácsonyra. Boldog karácsonyt!" – írta a fotó feltöltője. 

Azt viszont nem tudni, hogy a méteres harcsa hogyan került az utazó birtokába, vagy éppen túl súlyos volt-e és emiatt szabadult meg később tőle tulajdonosa, mindenesetre egy másik fotón a döglött hal már Bajcsy-Zsilinszky úton pihen, mintha ott vetette volna magát partra. 

Erről egy másik felhasználó tett közzé fotót a Redditen.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések