Szijjártó Péter mondott beszédet a győri Háborúellenes Gyűlésen.
Örökké hálás leszek Győrnek, a csapatnak, akikkel együtt kezdtük ezt a műfajt. Ez a csapat érte el a legnagyobb meglepetést a 2006-os parlamenti választáson – kezdte felszólalását Szijjártó Péter.
Magyarország külgazdasági és külügyminisztere azt mondta, örökké hálás lesz a bencéseknek is, ahol sikerült egy olyan erkölcsi normát elsajátítani, amely még ma is irányt mutat neki.
A tárcavezető szerint a válságok korában élünk, lassan négy éve, hogy háború dúl a szomszédunkban. Több, min tíz éve, hogy illegális bevándorlók ostromolják a határainkat. Emellett olyan ideológiák jelentek meg, amelyek azt mondják, hogy az apa nő, az anya férfi. A brüsszeliek ráadásul azt akarják, hogy a háború eszkalálódjon. Nem érdeklik őket a tragédiák.
A miniszter közölte, nem tudni, mire költik az európai emberek pénzét, közben pedig be akarják nyomni Ukrajnát, az ukrán maffiát, a silány gabonát az unióba. Eközben – mint mondta – lakosságcserét is akarnak az unióban, ahol már templomokat zárnak be, a keresztény identitást leépítik, relativizálják a család fogalmát, hogy a gyerekeknek azt mondják, lehetnek mások, mint aminek születtek, az anya szülő 1, az apa szülő 2.
Azt akarják, hogy adjanak zöld utat az LMBTQ aktivistáknak, de itt, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök, Magyarország nem áll be a brüsszeli sorba.
Közölte, Győrbe mennek ma a brüsszeliták is, ahogy mentek Kötcsére is. Ez az ember éveken át azért hisztizett, hogy az első sorból csápolhasson a miniszterelnöknek, ehhez képest dicséretes, hogy most azzal is megelégszik, hogy csak egy városban akar lenni vele.
Hozzátette, ezek az emberek nyíltan kiállnak a brüsszeli célok mellett, bele akarják nyomni az országot a háborúba, gender ideológiát akarnak, azért, mert a vezetőjüket Brüsszelben fogják, cserébe a mentelmi jogáért.
Hangsúlyozta, nem engedhetjük, hogy bevigyenek minket a háborúba, és a gyerekeink fejét tömjék.
Azt mondta, csak a nemzeti kormány és Orbán Viktor képes mindezektől megvédeni a magyarokat. Most is napi szinten küzdenek ezekért. Azt akarják, hogy a magyarok pénzét, fegyvereit, katonáit Ukrajnába vigyék. És inkább fizetnek Brüsszelnek, de ide illegális migránsokat ne hozzon senki. Mindennek a feltétele, hogy szuverén kormányunk legyen.
Vajon a kiskakas hogy érte volna el a rezsicsökkentés megvédését? A nemzetközi politika a komoly emberek tere – fogalmazott.
Hozzátette:
ha Orbán Viktor marad a miniszterelnök, akkor a magyarokat nem viszik háborúba, nem hoznak migránsokat, a gyerekeket pedig meg fogják védeni.

0 Megjegyzések