Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Kétpercenként szöknek meg a katonák az ukrán hadseregből, csak októberben 22 ezren dezertáltak


Nehéz másként értelmezni a jelenleg újságíró, korábbi parlamenti képviselő Igor Lucenko információit, minthogy fejvesztve menekülnek a katonák az ukrán hadseregből. Ukrajna hadseregét minden két percben elhagyja egy katona – októberben több mint 21 600-an szöktek meg hivatalosan, a valós szám azonban ennél is magasabb lehet, a frontvonalakon pedig egyre súlyosabb morális és fegyelmi válság bontakozik ki – osztotta meg a közösségi médiában a belső adatokra alapozott információit a politikus.

Ez rekord. Ez nagyon rossz rekord” – írta közösségi oldalán Igor Lucenko újságíró és volt parlamenti képviselő. Bejegyzése szerint októberben 21 602 katona hagyta el engedély nélkül az ukrán hadsereget, vagyis minden két percben eltűnik egy újabb ember a rendszerből. „Amíg elolvassa ezt a posztot, közben újabb katonák szöknek meg” – tette hozzá.

Lucenko a Julija Timosenkóhoz köthető ukrán Haza párt politikusa, aki az utóbbi években fontos önkéntes szerepet látott el az ukrán katonák között harcolva.

Lucenko szerint a dezártálás problémája már akkora, hogy nem csupán hadseregnek kell szembenéznie vele, hanem egyenesen a morál Ukrajna egészét érintő megingásáról van szó.

A dezertálás a hadsereg legnagyobb problémájává vált, és ha a trend folytatódik, Ukrajna a szó legszorosabb értelmében kiürül.

A politikus arra is figyelmeztet, hogy a hivatalos statisztikák csak a regisztrált eseteket tartalmazzák – számos szökésről soha nem készül jegyzőkönyv, különösen a keleti fronton, ahol a parancsnokok igyekeznek eltussolni a hiányokat.

Térdig süllyedve a fegyelemsértésekben

A morál állapotának süllyedését az is mutatja, hogy az ukrán hadseregen belül már a szervezett bűnözés is megjelent. Lengyel források szerint Ternopilban október közepén hét katona – a 3. rohamdandár tagjai – alkotta bűnszervezetet számolt fel a rendőrség, akik emberrablásokkal, zsarolásokkal és rablásokkal foglalkoztak.

A nem hivatalos információk szerint Izjumban több, katonákból álló csoport a prostitúció feletti ellenőrzésért harcol, míg Szlovjanszkban a helyi rendőrség katonai egységekkel együtt védelmezi az illegális alkoholkereskedelmet, amely a frontra bevezetett alkoholtilalom miatt jövedelmező feketepiacot teremtett.

A demoralizáció a hadsereg minden szintjét érinti. A „fiktív felmentés” jelensége egyre elterjedtebb: sokan papíron házasságokat kötnek rokkantakkal, vagy éppen elválnak, olykor pedig gondozásra szoruló idős szülőket „örökölnek”, hogy elkerüljék a mozgósítást. A katonák között mindennapos a kimerültség, a frusztráció és a kilátástalanság.

„Vannak drónjaink, van pénzünk a hátországban, de harcoló emberből tragikusan kevés van. Azok, akik nem szöktek meg, három ember helyett harcolnak. A frontvonalainkon hatalmas lyukak tátonganak”

– fogalmaz Lucenko.

Az ukrán hadseregben már 2024 ősze óta meredeken nőtt az önkényes eltávozások száma, a helyzet 2025-re elérte a kritikus szintet. A háború negyedik évében Ukrajna emberi tartalékai kimerülőben vannak: a hadköteles férfiak közül milliók élnek külföldön vagy az oroszok által megszállt területeken, a maradék egy része pedig elrejtőzik vagy változatos módszerekkel próbálja elkerülni a behívást.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések