Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Elloptak egy újszülöttet Budapesten, a nő parókát húzva menekült a csecsemővel


Sajtótájékoztató keretein belül számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettese egy megrendítő bűncselekményről. Egy nő ellopott egy újszülöttet, majd parókával álcázva magát menekült a hatóságok és a szülők elől. A sajátjaként mutatta be a családjának, alig egy órával később pedig már a SOTE-nál adta le az újszülöttet. 

November 8-án a délutáni órákban a VIII. kerületből érkezett segélyhívás a rendőrséghez, amikor egy édesanya észlelte, hogy eltűnt az újszülött gyermeke a lakásból. 

Mint kiderült, két nappal korábban ismerkedett meg a gyereket ellopott nővel, a 31 éves Renátával, aki egy alapítvány munkatársának adta ki magát, majd az említett napon a lakásában fogadta a nőt. Ekkor Renáta azt mondta, hogy a felajánlott tárgyakat egy másik helyszínen tudja átvenni, addig ő szívesen vigyáz a gyerekekre. 

Azonban mire az édesanya felismerte, hogy átverték, addigra a parókába bújt nő elmenekült a lakásból a csecsemővel együtt.

Alig másfél órával később ismét kaptak egy bejelentést: a SOTE egyik csecsemőgondozójába helyezte el, majd elmenekült a kórházból.

Baricska Norbert, a Budapest rendőrfőkapitányának bűnügyi helyettesének tájékoztatása szerint a nő vallomást tett, amiben azt állította, hogy neki nem lehetett gyermeke. Először elvitte a nagyjából nyolc-tíz napos gyereket a saját lakásába, ahol sajátjaként mutatta be a családtagjai számára, majd közölte, hogy nem kívánja megtartani, ezért vette az irányt a VII. kerületi lakásából a kórház felé. A nő jelenleg szabadlábon védekezik, állítása szerint nagyon megbánta a történteket. 

A rendőrség 18 éven aluli sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésével gyanúsítja, ezért akár öt év szabadságvesztést is kaphat. A nyomozás jelenleg is tart, a történtek miatt elmeorvos is vizsgálni fogja a 31 éves nő állapotát. 

Mint kiderült, az alapítványi munkája is kamu volt, nem volt ilyen szervezettel munkakapcsolatban.

A sajtótájékoztatón egy videót is bemutattak, amin a nő egy párducmintás ruházatban, magát szőke parókával álcázva egy takaróba csavarva igyekszik befelé egy épületbe. A jelenség meglehetősen szokatlan lehetett, ugyanis egy-két járókelő alaposabban is megnézte a lépcsőn felsiető nőt a karjában lévő csecsemővel. Az elfogásánál is maradt az állatmintás melegítő szett a nőn, a lakásban megtalálták a kék takarót és a műszálas szőke parókát is.

(index)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések