Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Dúró Dóra példát mutat Magyar Péternek: a Mi Hazánk politikusa önként mondott le mentelmi jogáról


Az alelnök elmondta, hogy a Mi Hazánk álláspontja szerint „egy politikusnak minden tette következményét vállalnia kell”

Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnöke és a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese a közösségi oldalánjelentette be, hogy lemondott mentelmi jogáról, és bíróság elé áll egy korábbi akciója miatt.

A politikus ellen az Arc kiállítás egyik plakátjának átragasztása miatt indult eljárás.

Mint írta, vállalja tettét és annak következményeit, ugyanakkor szerinte nem ő követett el szabálysértést, hanem az eredeti plakát tartalma volt „anyaellenes gyűlöletbeszéd”.

„A cselekedetemet és a következményeket vállalom, bár szerintem nem én követtem el szabálysértést, hanem az eredeti plakát volt anyaellenes gyűlöletbeszéd” – fogalmazott bejegyzésében Dúró Dóra.

A Mi Hazánk politikusa felidézte: a tavalyi Arc kiállításon több párttársával együtt tüntettek az anyaságot szerinte becsmérlő és hazug tartalmak ellen, a kifogásolt plakátot pedig „pozitív üzenetekkel” ragasztották át.

„Nem arról van szó, hogy elhallgatom az anyaság nehézségeit – én magam is beszéltem ezekről –, hanem arról, hogy az anyaság kizárólag negatív színben való feltüntetése, ráadásul tényszerű hazugságokkal, bántás az édesanyákkal szemben, ami ellen mindig fel fogok lépni” – írta.

Dúró Dóra hozzátette: a mentelmi jog intézményét továbbra sem tartja helyénvalónak, és ha a Mi Hazánk a jövőben kormányzati pozícióba kerülne, eltörölnék ezt a politikusi kiváltságot.

Egy politikusnak minden tette következményét vállalnia kell,

és ha a Mi Hazánk megkerülhetetlen erő lesz a következő Országgyűlésben, a mentelmi jogot el fogjuk törölni” – zárta bejegyzését az alelnök.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések