Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

A varsói Függetlenség Menete


Marsz Niepodległości, magyarul Függetlenségi Menet. Az európai hazafiak között legendásnak számító rendezvény minden év november 11-én kerül megrendezésre Varsóban. Az eseményen részt vett a lengyel elnök, Karol Nawrocki is.

A százezres tömeget megmozgató rendezvényt a nemzeti büszkeség járja át, ami más nemzetek hazafiainak is erőt adhat.

Varsó liberális vezetői és az elvtársaik a jelenlegi hatalomban minden évben megpróbálják megakadályozni az esemény megszervezését, de rendre elbuknak a hazaárulók. 

Valamint a hatóságok is gyakorta vegzálják a felvonuláson résztvevő szurkolókat és hazafiakat.


A mai esemény is a Rondo Dmowskiego körforgalomnál indult és a Stadion Narodowy (Nemzeti Stadion) előtti térnél ér véget.

Karol Nawrocki is tiszteletét tette a Függetlenség Menetén

Mindenek előtt emlékezzünk vissza Nawrocki elnök legendás szavaira, amelyeket beiktatásának napján közvetlenül Donald Tuskhoz intézett. „Harcolnunk kell azok ellen, akik a nemzetet hanyatlásba és leépülésbe taszítják.” 

Tusk reakciója felbecsülhetetlen volt, mert tudta, hogy róla van szó.

A felvonulás előtt a lengyel elnök szenvedélyes beszédet mondott:

“Néhány lengyel politikus készen áll arra, hogy fokozatosan átadja Lengyelország függetlenségét külföldi intézményeknek, bíróságoknak és az EU napirendjének! Az a sok VÉR, áldozat és kemény munka nem volt elég, hogy ma ne értsük meg, hogy Lengyelország szabad és független, és már nem gyarmat?!”

Karol Nawrocki: 

„Hol vannak keresztény értékeink, és miért kell ellenállnunk a lengyel iskolákban és a lengyel oktatási rendszerben számunkra idegen ideológiáknak?”

Még soha nem volt ilyen hangulat a függetlenség napján. 

Nawrocki elnök: 

„TISZTELEGVE KÖSZÖNTÖM A, KATONÁKAT ÉS TISZTEKET!” 

Katonák és tisztek: 

„TISZTELEGVE KÖSZÖNTJÜK, ELNÖK ÚR!” 

A helyi liberálisok sugárban hánynak az eseménytől. Ennek az állami tévében hangot is adtak, A riporter több alkalommal bírálta Nawrocki beszédét, illetve a Függetlenség Menetét kritizálták.

„Természetesen nem akarunk senkit sem eltántorítani attól, hogy részt vegyen ezen a felvonuláson... DEha valakinek kétségei vannak azzal kapcsolatban, hogy így szeretné-e tölteni az ünnepnapot, tegye fel a kerdest maganak, vajon ez a legjobb hely, ahová elviheti a gyerekeit...”

Rengeteg szurkoló és hazafi is megjelent a mai eseményen. Itt pl. a Zaglebie Sosnowiec ultrái üzentek:

"Stop migráció!"


A lengyelek a migráció ellen tiltakoztak ma:


A helyi médiában 200 000 emberről írtak.

A miniszterelnök és a kormánypártiak Gdanskban gyűltek össze. Donald Tusk még a Himnuszt is elrontotta:

A német ügynök, Donald Tusk kormányfőnek is üzentek a hazafiak:

Vigyétek vissza Tuskot Berlinbe....


Íme az indulás pillanata:

Karol Nawrocki néhány mondata a Függetlenség Menetéről. 

A lengyel elnök személyesen buzdítja a résztvevőket, hogy magasra emeljék lengyel zászlóikat.

A Konfederacja nevű párt üzenete: POLEXIT!


“Le az Európai Unióval!”

Lengyelország a lengyeleké! Európa az európaiaké!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések