Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Több mint két kilogramm kábítószert találtak egy nagykanizsai férfi lakásában


Több mint két kilogramm már leszárított kábítószert és élő cannabisnövényeket is találtak egy nagykanizsai férfi lakásában a helyi rendőrök - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján. 


A nyomozók még csütörtökön tartottak kutatást egy helyi ingatlanban, mert olyan információ jutott tudomásukra, hogy az ott lakó az általa termesztett marihuánával kereskedik.

A rendőrök a lakásban 2395 gramm - köteleken és dobozokban száradó - bugát, valamit élő cannabisnövényeket, és a termesztéshez szükséges eszközöket találtak, amelyeket lefoglaltak.

Az egyenruhások elfogták a 47 éves férfit és vele szemben drogtesztet alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott. A férfit kábítószer birtoklása vétség és kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetése miatt kihallgatták és őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatását.

A forgalomból kivont marihuána feketepiaci értéke megközelítőleg 4,5 millió forint. A növények termésének leszüretelése után az elkövető mintegy két kilogramm marihuánát adhatott volna el - írták, hozzátéve: ezzel az akcióval a nagykanizsai rendőrök nagyjából 1500 adag kábítószer árusítását akadályozták meg. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések