Az egyik legnagyobb román építőipari cég, az Erbasu Constructii építi meg a Szatmárnémeti és a román-magyar határ menti Óvári (Oar) közötti gyorsforgalmi utat, a kivitelezési szerződést kedden írták alá - jelentette be Cristian Pistol, a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
A CNAIR-igazgató a Facebook-oldalán azt írta, a kivitelezőnek 24 hónap áll rendelkezésére, hogy megépítse a 10,83 kilométeres gyorsforgalmi utat. A szerződés értéke áfa nélkül 720,48 millió lej (9,41 milliárd forint).
A gyorsforgalmi út Szatmárnémeti körgyűrűjéről indul és Óvárinál (Oar) éri el a román-magyar határt. Magyar oldalon Csengeren csatlakozik rá az M3-as autópályából leágazó M49-es autóútra, rákapcsolva ezáltal Szatmárnémetit az európai autópálya hálózatra.
A Mátészalka-Szatmárnémeti gyorsforgalmi út létesítéséről 2021-ben írt alá megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Claudiu Nasui akkori román gazdasági, vállalkozási és idegenforgalmi miniszterrel.
A román fél által megépítendő Szatmárnémeti-Óvári út közel 11 kilométer hosszú, menetirányonként kétsávos lesz, két csomópont és két parkoló épül hozzá. Jelenleg a partiumi város összekötését a román-magyar határral a DN19A jelzésű, kétszer egysávos romániai országút biztosítja.
0 Megjegyzések