Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Orbán Viktort megkérdezték, hogy mikor mond le, kemény választ adott


Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén válaszol az ellenzéki képviselők kérdéseire. 

Az első kérdező Arató Gergely volt. „Az elmúlt négy hétben összeomlott a kormányzati kommunikációs kártyavár, amit a Szőlő utcai és más pedofilügyekben az igazság eltakarítására építettek. A király meztelen” – jelentette ki a Demokratikus Koalíció képviselője, aki újra megemlítette „Zsolti bácsit” is.

Ön, amikor azt kérdeztem, hogy kormányának melyik tagja hazudik, halált megvető bátorsággal Semjén Zsolt nem tudom micsodája mögé bújt, és az ő nem létező válaszára hivatkozott. Egy valamire nem gondoltak, és nem is beszéltek róla, az érintett gyermekek sorsa. Ez nem kormányzás, hanem összeomlás, miniszterelnök úr

– vélekedett Arató Gergely, azt érdeklődve, hogy a kormányfő leváltja-e az „alkalmatlan minisztereit, vagy vállalja a felelősséget és saját maga mond le”.

Válaszában Orbán Viktor kifejtette:

A DK szájából az összeomlás szó mindig izgalmasan hangzik. A Szőlő utcai ügyben önök, ön személy szerint is álhír-botrányt gerjesztettek. Az állításaiknak semmilyen ténybeli alapja nincs. Amit önök csinálnak, az vádaskodás és rágalmazás, soha senki nem mutatott semmilyen bizonyítékokat. A hatóságok teszik a dolgukat, a rágalmazóknak a bíróság előtt kell felelniük.

„Önnek van képe álhírbotrányról beszélni. Álhír, hogy az egyik intézeti vezető, akit önök neveztek ki, prostitutációs hálózatot szervezett?” – kérdezte Arató Gergely, aki szerint Orbán Viktor nem válaszol a kérdéseire.

Orbán Viktor, miután visszakapta a szót, leszögezte: „Álhírbotrányról van szó, ön személy szerint is kormánytagokat rágalmazott meg. Ez bűncselekmény. Remélem, hogy amikor a jogi eljárások önökkel szemben megindulnak, akkor nem fognak a mentelmi joguk mögé bújni”.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések