„Gratulálok Krasznahorkai Lászlónak, büszke vagyok a magyar író Nobel-díjára. Remélem, hogy Wass Albert, Nyirő József és Tormay Cécile is méltó elismerést kap” – írta a Facebookon Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke.
Wass Albert 1908. január 8-án született, a két világháború közötti erdélyi magyar irodalom és az 1945 utáni magyar emigráció jelentős alakja. Irodalmi munkássága, amelyet a szocialista kultúrhatalom nem győzött elhallgatni, ma már kötelező tananyag, a Nemzeti alaptanterv része.
Romániában a kolozsvári népbíróság 1946-ban – a távollétében – háborús bűnök és gyilkosság miatt halálra ítélte, ezután a román hatóságok többször kérték a kiadatását, de ezt az amerikai hatóságok bizonyíték hiányában mindannyiszor elutasították. A kommunista diktatúra alatt alatt könyvei tiltólistán voltak, sőt az író állítása szerint a „Conducator”, Nicolae Ceaucescu 1985-ben még diplomatának álcázott Securitate-ügynököket is küldött az Egyesült Államokba, hogy végezzenek vele.
Könyvei Magyarországon is csak a rendszerváltozás után jelenhettek meg, és az idősödő író maga is haza akart térni. Az állampolgársága körüli huzavona megviselte, a romló egészségű és nehéz anyagi helyzetbe került Wass kilencvenévesen, 1998. február 17-én a floridai Astonban önkezével vetett véget az életének. Hamvait 1999. augusztus 7-én a marosvécsi református templom kriptájában helyezték el.
A Nagy Könyv című tévéműsorban 2005-ben Wass Albert három regénye (A funtineli boszorkány, Adjátok vissza a hegyeimet, Kard és kasza) is bekerült az ötven legtöbb szavazatot kapott regény közé.
A feledésből visszatérő írónő: Tormay Cécile
Tormay Cécile a XX. század első felének egyik legsikeresebb magyar írónője volt – nemcsak idehaza, hanem Európa számos országában. Műveit fordították angolra, franciára, németre, olaszra, sőt spanyolra, svédre, lengyelre is, s nem véletlen, hogy 1936-ban és 1937-ben irodalmi Nobel-díjra is jelölték. De aztán hosszú évtizedekre tiltólistára tették és elhallgatták a nevét.
Első nagy sikerét is külföldön aratta: az Emberek a kövek között (1911) című regénye Franciaországban lett elismert. Anatole France, a Nobel-díjas író így jellemezte a művet: „Alig találkoztam férfi íróval és soha asszony íróval, aki olyan kevés eszközzel tud élővé tenni élettelen dolgokat, mint ennek a könyvnek az írója.”
Magyarországon az igazi áttörést A régi ház (1914) hozta meg számára, amely egy pesti patríciuscsalád három nemzedékének történetét meséli el. A biedermeier miliőben játszódó regényért 1916-ban a Magyar Tudományos Akadémia Péczely-díját vehette át.
Az első világháború utáni összeomlás azonban mindent megváltoztatott. Tormay, aki addig a politika világától távol tartotta magát, a Károlyi-kormány és a Tanácsköztársaság idején a keresztény-nemzeti oldal aktív szereplője lett. 1919-ben ő alapította a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét, amely a Horthy-korszak egyik legfontosabb női szervezetévé nőtte ki magát. Legnagyobb politikai-irodalmi vállalkozása a Bujdosó könyv volt, amelyben naplószerű formában örökítette meg az 1918–1919-es forradalmak és Trianon traumáját.
Tormay közéleti súlyát jelzi, hogy 1922-ben Klebelsberg Kuno felkérte: legyen a Nyugat ellenlapjaként alapított Napkelet folyóirat főszerkesztője.
Halálát követően utcát neveztek el róla, szobrot emeltek tiszteletére, ám 1945 után művei tiltólistára kerültek, nevét évtizedekre elhallgatták. Csak a rendszerváltozás után kezdődött meg újrafelfedezése. Az utóbbi években könyveit újra kiadták, életéről és műveiről tudományos viták folynak, 2012-ben pedig Magyar Örökség Díjjal ismerték el munkásságát.
1953. október 16-án hunyt el Nyírő József, akinek 2002-ben a „székelységhez hű írói munkásságát” posztumusz Magyar Örökség díjjal jutalmazták
Miután 1920-ban a Haldoklik a székely című novellájával elnyerte a Zord idők című irodalmi lap pályázatának első díját, 1923-ban többekkel együtt megalapította a Kaláka kiadóvállalatot, majd az Erdélyi Szépműves Céh könyvkiadót, s részt vett az Erdélyi Helikon című irodalmi folyóirat megalapításában is. 1924-ben megjelent első novelláskötete, a Jézusfaragó ember, majd 1926-os Havasok könyve kötetéből készítette el 1941-ben Szőts István az Emberek a havason című filmjét, amely 1942-ben a velencei filmfesztiválon díjat kapott.
Nyírő 1931 és 1933 között „kivonult” az irodalmi életből, alsórákosi kisbirtokán gazdálkodott.
Tamási Áron 1932-ben megjelent Ábel a rengetegben című művének sikerén felbuzdulva írta meg Uz Bence című regényét, amelynek híres tréfacsináló főhőse ugyanúgy a székely életrevalóság és leleményesség képviselője, mint Tamási Ábele. 1933-tól Székelyudvarhelyen, majd Kolozsvárott élt, egészen 1941-ig, amikor az Észak-Erdélyt visszajuttató második bécsi döntés után behívott képviselőként a magyar országgyűlés tagja lett. 1940-ben Corvin-koszorúval tüntették ki. 1942 és 1944 között a Magyar Erő című lapot szerkesztette, 1944–45-ben a Törvényhozók Nemzeti Szövetsége tagja volt.
Nyírő 1950-ben Spanyolországba, a Madrid melletti El Escorial településre költözött, emigrációjában írta meg az Íme, az emberek és A zöld csillag című regényeit.
1952-ben részt vett a clevelandi Kossuth Könyvkiadó megalakításában, itt jelent meg a Mi az igazság Erdély esetében? című tanulmánya is. Nyírő József Madridban hunyt el 1953. október 16-án.
Elbeszélői világképét két alaptényező határozta meg: az egyik a trianoni döntés, Erdély elcsatolása, s vele a székelység kisebbségbe szorulása, a másik pedig Szabó Dezső hatása.
Műveiben a székely nép lelkét kívánta megidézni és bemutatni, természetes módon használta fel a székely népnyelvet, esetenként a régies elbeszélő nyelv fordulatait.
Németh Szilárd egyik korábbi bejegyzéséből is kiderül, hogy Nyirő József rajongója. Egy Kósa Lajossal közös képen látható egy Nyirő-kötet és egy idézet is az erdélyi írótól.
0 Megjegyzések