A kompenzáció a kárenyhítési alap juttatásain felül érkezik, így érdemi segítséget jelenthet a termelőknek, akik közül sokan a termésük kilencven százalékát is elvesztették. Az Európai Unió 10,8 millió eurós támogatást hagyott jóvá a tavaszi fagykárok miatt bajba került magyar szőlő- és gyümölcstermelőknek.
A magyar kormány sikeres agrárlobbijának eredményeként az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy Magyarország 10,8 millió euró, vagyis 4,2 milliárd forint rendkívüli támogatást kapjon a tavaszi fagykárok miatt.
A keretösszegből minden olyan szőlő- és gyümölcstermelő részesülhet, aki igazoltan legalább harminc százalékos hozamcsökkenést szenvedett el. Ez a pénz a megszokott kárenyhítési juttatáson felül jár majd a gazdáknak
– jelentette be Nagy István agrárminiszter.
A tavaszi fagy idén különösen súlyos károkat okozott: volt olyan térség, ahol a termés kilencven százaléka odaveszett. Az Agrárminisztérium már nyáron lépett, és a szakmaközi szervezetekkel egyeztetve lehetővé tette a kárenyhítési alap egy részének előrehozott kifizetését. Így augusztusban 1,45 milliárd forintot kaptak a leginkább érintett gazdák.
A mostani uniós támogatás a mezőgazdasági válságtartalékból érkezik. A forrást 2026. április 30-ig kell kifizetni a jogosultaknak, párhuzamosan a hazai kárenyhítési rendszer kifizetéseivel.
Az Agrárminisztérium közleménye szerint a kárbejelentések száma is jelzi a helyzet súlyosságát: május végéig közel hatezer gazda, több mint 37 ezer hektárra tett bejelentést a fagykár miatt.
A támogatás ugyan nem pótolja a kiesett termést és bevételt, de érdemi segítséget jelenthet a túlélésben egy olyan évben, amikor a klímaváltozás hatásai ismét drámaian sújtották a magyar mezőgazdaságot.
0 Megjegyzések