Csütörtök kora délután jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia, hogy 2025-ben Krasznahorkai László nyerte az irodalmi Nobel-díjat.
Krasznahorkai László 18 éves korában megszökött Gyuláról. A városból, ahol született és felnőtt. Tette ezt azért, mert fellázadt a családja és a város ellen. Amikor évekkel később visszatért szülővárosába, már semmi nem volt a helyén. „Ott volt az út, amiről tudtam, de az nem ugyanaz az út volt. Ott voltak az épületek, a parkok, a vár, látszólag minden ott volt, de egyik sem volt az, amelybe beleszülettem és felnőttem.”
Ha Gyulára gondolok, erre a kisvárosra a román–magyar határon, folyamatosan veszteségérzésem van. Egyáltalán nem tudom, hogy amit Gyuláról gondolok, vagy amire visszaemlékszem a várossal kapcsolatban, az mennyire felelt meg az akkori valóságnak, amiben születtem és felnőttem.
Krasznahorkai László ezt korábban a Louisiana Channel YouTube-csatornának nyilatkozta, azzal folytatva, hogy valószínűleg olyan mértékben átszínezte a szülővárosáról alkotott képét, hogy amikor később visszatért, rövid időre, egész egyszerűen eltévedt.
Szegeden, majd Budapesten hallgatott jogot 1974–1976 között. Az ELTE bölcsészkarán 1977–1983 között szerzett magyar–népművelő diplomát. Első írása a Mozgó Világban jelent meg 1977-ben,Tebenned hittem címmel. 1977–1982 között a Gondolat Könyvkiadónál volt dokumentátor, 1982-től szabadfoglalkozású író. Több alkotását, így például a Sátántangót is megfilmesítette rendező barátja, Tarr Béla.
Egyetlen irodalmi szándékból leírt mondatom sem származik irodalmi inspirációból. A Sátántangó sem, amely abból az élményből fakad, amikor a pubertás kor mélyén egy olyan világba kerültem, amelyet korábban nem ismertem. Szabadon választottam a legkizsákmányoltabb, legnyomorultabb emberek életét választva.
Krasznahorkai erről már egy író-olvasó találkozón beszélt, amikor Kepes András író, újságíró kérdezte őt a Leányfalutv felvételén.
0 Megjegyzések