Holtan találták Nathi Mthethwát, a Dél-afrikai Köztársaság franciaországi nagykövetét egy párizsi szálloda előtt – közölte kedden a párizsi ügyészség.
Az 58 éves nagykövet, teljes nevén Nkosinathi Emmanuel Nathi Mthethwa, az ügyészség szerint „a 22. emeleten foglalt szobát, amelynek ablakán a biztonsági üveget betörték”.
A volt dél-afrikai elnök, Jacob Zuma közeli munkatársának számító diplomata holttestét a szálloda épülete előtt találták meg a vádhatóság szerint, amely azt is tudatta, hogy felesége már hétfőn bejelentette a nagykövet eltűnését, miután „este nyugtalanító üzenetet kapott tőle”.
A dél-afrikai kormány közleményében mély szomorúságát fejezte ki a diplomata korai halála miatt, kiemelve, hogy ami történt, „nemcsak nemzeti veszteség, hanem a nemzetközi diplomáciai közösség számára is megrázó”.
Nathi Mthethwa a Dél-afrikai Köztársaság művészeti és kulturális minisztere volt 2014 és 2019 között, majd sport-, művészeti és kulturális miniszter 2023-ig, nagykövetségének honlapja szerint. 2007 és 2022 között az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) magas rangú tisztviselője volt, ez a párt kormányoz az országban az 1994-es első demokratikus választások óta. A dél-afrikai apartheid-rendszer idején Mthethwa illegalitásban, az ANC katonai szárnyában tevékenykedett, és az 1989-es rendkívüli állapot idején letartóztatták (az apartheid 1991-ben ért véget).
Rendőrségi források az AFP hírügynökségnek elmondták:
több jel is arra utal, hogy a diplomata öngyilkosságot követett el, egyebek között az, hogy depressziós volt.
(MTI)
0 Megjegyzések