A robbanások során mintegy 56 ezer tonna beton dőlt a földre.
Németországban szombaton irányított robbantással romboltak le két hűtőtornyot egy már üzemen kívül helyezett atomerőműben, ezzel újabb lépést téve az ország atomenergia-programjának lezárása felé – írja az Euronews.
A tornyok a bajorországi Gundremmingen községben találhatók. Az erőmű évtizedeken át meghatározó látványossága volt a településnek, így a lebontása sok helybélit érzelmileg is megérintett.
Több ezren gyűltek össze, hogy tanúi legyenek annak, ahogy a két ikonikus hűtőtorony eltűnik a város látképéről.
A robbanások során mintegy 56 ezer tonna beton dőlt a földre. A bontást három lépésben hajtották végre: az első detonáció a környéken élő állatokat hivatott elriasztani, a második az egyik tornyot döntötte le, míg a harmadik a másikat semmisítette meg.
(Mandiner)

0 Megjegyzések