Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Dobrev ünnepelt: "Tizennégy éve küzdünk ezért az országért"


„Mi, DK-sok büszkék vagyunk arra, hogy nem tegnap jöttünk rá, hogy harcolni kell a Fidesz ellen. Tizennégy éve küzdünk ezért az országért” – mondta Dobrev Klára a Demokratikus Koalíció (DK) 14. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen Budapesten.

A DK elnöke bejelentette, hogy a következő hetekben az ország számos pontján megtalálhatják majd őt, piacokon, tereken, pályaudvarokon fog találkozni az emberekkel.

„Nem lesznek testőrök, nem lesz golyóálló mellény. Mindenkit meg fogok hallgatni”

– mondta.

Dobrev beszédének második felében a DK jövőképéről szólt: szerinte Magyarországnak igazi rendszerváltásra van szüksége, nem „vezércserére”.

„Aki önfeladással győz, az veszít. Mi nem fogjuk feladni elveinket. Orbánnal együtt a NER-nek is el kell buknia”

– hangsúlyozta.

„Az Orbán rendszer legyőzése egy ilyen nagyobb cél. Ennek érdekében hajlandóak vagyunk együttműködni olyanokkal is, akikkel nem biztos, hogy akár csak egy pár éve elképzelhetőnek tartottuk volna, hiszen a rendszer részét képezték. De nem érdekelnek a régi sérelmek, én elengedem a fülem mellett a néha megalázó mondatokat is, mert egy dolog vezérel. Igazságos európai Magyarországot teremteni”

– fogalmazott.

„Mi nem leszünk a putyini Oroszország elvtelen kiszolgálói. Mi szabad, igazságos, európai Magyarországot akarunk.”

A DK elnöke azzal zárta beszédét, hogy jövő tavasszal a párt célja nem kevesebb, mint az Orbán-rendszer „egyszer és mindenkorra történő” lebontása.

„Ha mind elmegyünk szavazni, akkor a 15. születésnapunkat már egy szabad Magyarországon fogjuk ünnepelni”

– fogalmazott.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések