„A forradalom ma nem más, mint a szabad választás, a működő és emberséges Magyarország követelése, és az ezért való munka” – mondta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerda este a budai Nagy Imre téren, a Forradalom Lángja emlékműnél.
Magyar az 1956-os forradalom előestéjén tartott rövid beszédet, majd pontban 19:56-kor meggyújtotta az emlékmű tetején lévő mécsest. A Tisza Párt elnöke arról beszélt, hogy egy évvel ezelőtt ígéretet tett arra, hogy minden évben október 22-én újra meggyújtják ezt a lángot, és így emlékeznek az '56-os forradalom hőseire és áldozataira.
„Ez az a láng, amelyet a ma még regnáló orbáni hatalom nem bírt nézni a Kossuth téren, hiszen mindig arra emlékeztette, hogy mit tesznek éppen azzal a hazával, amelynek a védelmére és a gyarapítására esküdtek föl. Az emlékművet eltávolíthatták ugyan a Kossuth térről, ám a forradalom és a szabadság lángját nem fújhatták el a jóérzésű magyarok lelkéből és szívéből. Ez az a tűz, amely táplálja a jobb és szabadabb Magyarországba vetett hitünket” – mondta Magyar.
Az esemény végén Veres Zsolt - székely testvérünk, aki Parajdon is várta a poloskát - hirtelen megjelent és kérdéseket akar feltenni Magyarnak.
Mi újság az ukrán háborúval és az LMBTQ-val, Péter?
- tette fel a kérdéseket Veres, mire Magyar összeszarta magát, bevágódott a testőreivel a kocsiba és elhajtottak… (De előtte még leprimitívezte Veres Zsoltot a bátor államférfi.)

0 Megjegyzések