„Elsősorban saját magukra nézve veszélyesek. Egyébként kértem, hogy mutassuk meg ezeknek az embereknek, mert azt mondják, hogy mi találjuk ki az egészet. Kértem a hírszerzőket, a fegyveres erőket. (…) Mindenünk megvan. Az elektronikus felvételek, fotók és más bizonyítékok is. Mutassák csak meg nekik” – mondta az ukrán elnök. 

Az ukránok szerint szeptember 26-án, péntek reggel egy drón Magyarország felől érkezve kétszer is megsértette Ukrajna államhatárát, ennek igazolására közzétettek a repülések adatait bemutató térképeket is.

Orbán Viktor szombat délután azt írta az X-en, hogy Magyarország a NATO és az EU tagja, Ukrajna pedig már rég összeomlott volna e két szervezet támogatása nélkül. Emellett felszólította az ukrán elnököt arra, hogy „ne zaklasson minket”.

Szijjártó Péter Facebookon reagált az ügyre. 

„Az ukrán külügyminiszter csalódottságát ugyanakkor megértem: eddig sem tudtak minket beleprovokálni a háborújukba, s akármekkora bárdolatlanságokat is ír le, ez a jövőben sem fog sikerülni” 

– írta a külügyminiszter. 

Szalay-Bobrovniszky Kristóf honvédelmi miniszter pedig azt mondta, nem tapasztaltak semmilyen drónaktivitást az elmúlt 24 órában.

A Magyar Honvédség szombaton visszautasította az állítást, hogy a drónjai megsértették Ukrajna légterét, a honlapjukon közzétett közleményben térképekkel támasztják alá, hogy 2025. szeptember 26-án semmilyen repülési tevékenységet nem folytattak ott a magyar szervek, ahol az ukránok jelezték.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium légiközlekedési hatósága is azt mondta a Telexnek: nem érkezett bejelentés hozzájuk polgári pilóta nélküli légijárművel kapcsolatban esetleges légiközlekedési szabály megsértéséről a jelzett időszakban a jelzett területen, ami okot adna közigazgatási hatósági eljárás megindítására.