Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Új videót és fotókat tettek közzé Charlie Kirk feltételezett merénylőjéről


Továbbra is szökésben van az a férfi, akit Charlie Kirk meggyilkolásával gyanúsítanak – egy újonnan kiadott videón a tettes az iskola tetején menekül, majd eltűnik egy erdős területen. A hatóságok szerint egyelőre nincs információjuk arról, hogy a gyanúsított még Utah államban tartózkodik-e. Egy egyetemi hallgató pedig arról számolt be, hogy a támadást megelőző napokban kétszer is látott egy gyanús férfit az érintett épület tetején.

Az Utah-i Közbiztonsági Minisztérium által kiadott új videón látható, ahogy a Charlie Kirk meggyilkolásával gyanúsított személy átfut egy iskola tetején, majd bemegy abba az erdős területbe, ahol a hatóságok megtalálták a fegyvert – mondta Beau Mason, a minisztérium vezetője egy sajtótájékoztatón.

A videó elején a gyanúsított az iskola tetejének bal felső sarkában látható, ahol átfut az épület felső részének háta mögött, majd a jobb szélső sarok felé halad.

Ezután a tetőről leereszkedik, miközben tenyérlenyomatokat, esetleges DNS-nyomokat tartalmazó elkenődéseket, valamint egy cipőnyomot hagy maga után – ez alapján a nyomozók arra jutottak, hogy Converse tornacipőt viselt – mondta Mason.

Miután a gyanúsított lejutott az épületről, átfut a parkoló melletti füves területen, és eltűnik egy közeli erdős részen – tette hozzá.

A hatóságoknak „fogalmuk sincs”, hogy a gyanúsított még Utah államban tartózkodik-e, vagy már átlépte az államhatárt – mondta Beau Mason, az Utah-i Közbiztonsági Minisztérium vezetője az NBC News-nak adott interjúban.

„Olyan nyomokat követünk, amelyek helyben élő emberekhez vezethetnek” – folytatta. „Szó szerint olyan személyek iránt érdeklődünk, és olyan bejelentések érkeznek a forródrótra, amelyek széles körből származnak”.

Az új videó mellett új képeket is közöltek a feltételezett elkövetőről:

A merénylő feltérképezhette a terepet

Egy Utah Valley Egyetem hallgatója a CNN-nek csütörtök este elmondta, hogy az elmúlt két hétben kétszer is látott egy férfit a Losee Center tetején vagy annak közelében sétálni.

A hallgató ugyanakkor nem biztos benne, hogy ugyanaz a személy volt-e, akit a rendőrség által közzétett fényképeken bemutattak, de az illető „ismerősnek tűnt”. Hozzátette, szokatlan volt, hogy valaki azon a tetőrészleten tartózkodik. A tanuló szerint utoljára múlt hét szerdán, délben látta az illetőt a tetőn – pontosan egy héttel a lövöldözés előtt. Elmondása alapján a lövöldözést követően jelentette észrevételeit az FBI forródrótján, de választ azóta sem kapott.

A hallgató úgy írta le a férfit, mint egy „magas, vékonyabb fehér srác, sötét hajjal. Volt nála egy hátizsák, és sötét ruhát viselt.” Azt is elmondta, hogy a férfi lefelé nézett arra az udvarra, ahol később Charlie Kirk beszéde zajlott.

A hallgató szerint akkor furcsának találta, hogy valaki a tetőn van, de nem jelentette az esetet a hatóságoknak.

(Index)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések