Szerinte hozzájárult fogyásához, hogy a családi terheket is letette magáról.
Tóth Vera fogyásáról az elmúlt egy évben számos alkalommal beszámoltunk már: mint ismert, az énekesnő az első 11 hónap alatt 20 kilót adott le, majd további közel 30 kilótól szabadult meg. Ebben főleg az inzulinrezisztenciával kapcsolatos életmódváltása játszott nagy szerepet, s bár súlya mellett hangja is megváltozott, többször is arról beszélt azóta, sosem érezte olyan jól magát a bőrében kívülről és belülről sem, mint most.
Étrendje mellett az énekesnő szerint lelki jóléte is közrejátszott abban, hogy leolvadjanak róla a plusz kilók. Erről Tatár Csilla műsorában vallott:
„Én tudom, hogy a tudományos embereknek megoszlik a véleménye azzal kapcsolatban, hogy a léleknek mennyi a szerepe ebben, de
amikor én elkezdtem a családom bizonyos terheit lerakosgatni magamról, akkor ezzel egyenes arányban nekiálltam fogyni is.
Nagyon érdekes, de ahogy tettem le a terheket, úgy tettem le a fizikai terheket is, a súlyomat. De ehhez szerintem egy bizonyos érettségi szintre van szüksége az embernek” – mesélte Tóth, hozzátéve:
„Első körben én azt gondolom, hogy egy jó pszichológusa legyen mindenkinek, az nagyon fontos, és utána jöhetnek a kineziológusok meg természetgyógyászok. Mindenféle dologgal ki lehet ezt egészíteni, de nálam mindig az első szinten a tudomány van“ – idézte szavait a Blikk.
0 Megjegyzések