Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Szergej Lavrov bejelentette Oroszország békefeltételeit


Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ismertette mindazokat a feltételeket, amelyeket a Kreml Ukrajnától elvár a háború lezárásához.

A tartós béke érdekében Ukrajnának el kell ismernie és nemzetközi jogi formában rögzítenie kell az új „területi realitásokat” – jelentette ki Szergej Lavrov Oroszország külügyminisztere az indonéz Kompas napilapnak adott interjúban, amelyet az orosz külügyminisztérium honlapján tettek közzé. 

Lavrov szerint ezek a „valóságok” a Krím és Szevasztopol, valamint a Donyecki Népköztársaság (DNR) és a Luhanszki Népköztársaság (LNR), továbbá Zaporizzsja és Herszon régiók Oroszországhoz való csatlakozásával alakultak ki az úgynevezett „népszavazások” nyomán.

Ukrajna semleges, katonai blokkokon kívüli és atomfegyvermentes státusát szintén garantálni kell. Ezeket a feltételeket rögzítette az 1990-es ukrán állami szuverenitási nyilatkozat, és éppen ezek alapján ismerte el akkor Ukrajna államiságát Oroszország és a nemzetközi közösség – fogalmazott Lavrov.

Az orosz külügyminiszter hangsúlyozta, hogy mindkét fél bemutatta álláspontját a konfliktus lezárásának feltételeiről, és szerinte a delegációk vezetői közvetlen kapcsolatban állnak egymással. 

Lavrov hozzátette: 

Oroszország a tárgyalások folytatását várja 

– számolt be az UNIAN.

Megjegyezte azt is, hogy Donald Trump amerikai elnök kormánya az utóbbi időben jelentős diplomáciai erőfeszítéseket tett az ukrajnai helyzet rendezése érdekében. 

Lavrov kijelentette: tartós béke nem érhető el a konfliktus alapvető okainak megszüntetése nélkül, amelyek közé sorolta a NATO bővítését és Ukrajna szövetségbe vonásának kísérleteit, amelyek szerinte Oroszország biztonságát veszélyeztetik.

Hozzátette, hogy szükségesnek tartja egy új biztonsági garanciarendszer kialakítását Oroszország és Ukrajna számára, amely szerves része lenne egy egész Európára kiterjedő, egyenlő és oszthatatlan biztonsági rendszernek Eurázsiában.

Lavrov kijelentette, hogy 

biztosítani kell az emberi jogok helyreállítását és tiszteletben tartását a „Kijev ellenőrzése alatt álló” területeken. 

Külön kiemelte az orosz nyelv használatát, a hagyományok megőrzését, az ortodox kereszténységet és az orosz nyelvű média működését.

(MNO)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések