A Sztárban Sztár All Stars online riportere sejtelmesen arra utalt, hogy rémálom volt együtt dolgozni a Szerencsekerék házigazdájával.
Vasárnap este a negyedik élő adással folytatódott a Sztárban Sztár All Stars című showműsor, melynek online riportere, Szabó Zsófi ezúttal is a kulisszák mögé kalauzolta a nézőket, ám még mielőtt interjúkat készített volna az énekesekkel, megmutatta a stúdiót. Így derült fény arra, milyen kellékekkel készültek a produkciókhoz, de a műsorvezetőnő egy, a szettjét érintő kisebb bakiról is őszintén beszélt, miközben a versenyzők lakókocsijai felé haladt. Cipője miatt a folyosón egy pillanatra megállt, éppen egy olyan plakát mellett, amelyen ő is látható. Ekkor jegyezte meg viccesen, milyen volt számára a közös munka Kasza Tibivel, akivel A Nagy Duett című műsorban szerepeltek együtt a zsűriben.
„Várjatok! Stop! Egy másodperc, figyeljetek: ez itt fityeg, úgyhogy egész este azon fogok imádkozni, hogy ez ne essen le a lábamról. (...) Jaj, gyerekek, a jobb lábamra egy kicsit nagy ez a cipő, már most megmondom. Kijár belőle a lábam. Látod? A kulisszatitkok, nem? Hát gyerekek, erről szól ez a műsor.
Nézd meg, itt a fejem, a Kasza Tibi mellett. Te jó isten, micsoda rémálom volt az a pár hét!
– fakadt ki nevetve Szabó, majd hozzátette:
„Jó élmény volt, jó élmény volt. Jó álom volt... Na jó, menjünk akkor ki, túl sokat beszélek. Engem nem szabad egyedül hagyni egy mikrofonnal, mert akkor olyan dolgok hagyják el a számat, ami veszélyes.”
0 Megjegyzések