Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Rossi: „Meglepődnék, ha a hazai meccsre is ilyen bírót küldenének, aki engedi, hogy megöljenek minket”


A magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlennel kezdte a világbajnoki selejtezősorozatot Írország ellen. Marco Rossi szövetségi kapitány a mérkőzés után nagyon súlyos kritikát fogalmazott meg a játékvezetővel szemben. Rossi szerint Sallai Roland piros lapja nem volt jogos, előtte pedig az írek szépítő gólját szabálytalanság előzte meg.

– Jól kezdtünk, az első huszonöt percben domináltunk, aztán az előny tudatában próbáltuk lassítani a játékot, az ellenfélnek ekkor sem igen akadtak lehetőségei. Megvolt az esélyünk a harmadik gólra 2-0-s és 2-1-es vezetésnél is, kihagytunk néhány helyzetet. Írország fizikális csapat, amely ellen nehéz játszani, főleg emberhátrányban.

Az első félidőben jól játszottunk, a másodikban oroszlánokként küzdöttünk

– dicsérte csapatát Rossi.

Gyilkosság a pályán? Marco Rossi kritizálta a német bírót

A játékvezető viszont nem kapott dicséretet az magyar-olasz szakembertől, aki a sajtótájékoztatón is megismételte, amit az M4 Sportnak adott interjúban is mondott: a német bíró úgy érezte magát, mintha birkózómeccsen lenne, ráadásul következetlen is volt.

– A bíró engedte a fizikális stílust, ez még nehezebbé tette nekünk a meccset. De ha ilyen döntést hoz, akkor annak legalább mindkét irányba érvényesnek kellett volna lennie.

Az utolsó fordulóban, az írek elleni visszavágón fog eldőlni a sorsunk, és meglepődnék, ha a hazai meccsre is ilyen bírót küldenének, aki engedi, hogy megöljenek minket

– használt kemény szavakat Marco Rossi.

Jogos volt Sallai Roland piros lapja?

A szövetségi kapitány az általános kritika mellett kulcshelyzeteket is kiemelt: szerint az első ír gólt egyértelmű szabálytalanság előzte meg, s Rossi szerint Sallai Roland sem szolgált rá a piros lapra.

 

– Collins lekönyökölte Vargát, odaütött, amikor Varga még fel sem ugrott. Sallai kiállítása előtt is egyértelmű szabálytalanság történt vele szemben, amikor pedig frusztráltan próbált letámadni, akkor sem lépett rá az ellenfélre, szerintem ezért sárga járt volna. Ettől függetlenül az ilyen reakciót sokkal jobb lenne elkerülni a jövőben – mondta Marco Rossi.

Sallai kiállítása nemcsak az írek elleni második félidőre nyomta rá a bélyegét, eltiltás is vár rá, legalább a Portugália elleni hazai meccset biztosan kihagyja.

– Nem könnyű olyan játékosokat pótolni, mint a sérült Schäfer András vagy Sallai Roland. Sallai Varga mellett a legjobb támadónk, a gólszámukból és a teljesítményükből is látszik – kesergett Rossi.

 

(MNO)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések