Eléggé radikális vagyok, a jobboldaltól mindig egy picit még jobbra állok, de '79 óta nagyjából ugyanez a hitem" - mondta Nagy Feró Huth Gergellyel beszélgetve az Ankét Feróval című podcastműsorban.
Nem véletlen, hogy már 1989-ben is részt vettem a Fidesz rendszerzáró bulijának megszervezésében - tette hozzá Feró. Szó esett arról is, hogy a Békakirályok minek mennek a Tusványosra, mire figyelmeztetett Csurka évtizedekkel ezelőtt és mit lehet imádni Lázárban.
"Imádom ezt a pasit. Ezt tényleg megmondom miért, mert állati lényegre törően fejezi ki magát, és hihetetlen jól jár az agya" - mondta Nagy Feró a videóban 4.09-nél, Lázár János a Digitális Polgári Körök nagygyűlésén elmondott beszédéről.
Így folytatta:
A kormányinfót, mikor ő vezette, őmiatta néztem. Mert azt mondtam, hogy tud olyan választ adni, amire ledöbbenünk, hogy mennyire igaza van. A mostani beszédét is imádtam, és nagyon örülök, hogy ismét előtérben van, mert nagyon fontos dolgokat mondott el. Azlrt szeretem a Lázárt, mert nem kell figyelnem, hogy be leszek csapva. Azt mondja pont, ami a szívünket foglalkoztatja, ami a szívünket megérinti!
Orbán Viktorról pedig ezt jegyezte meg a rockzenész:
Csurka István egyszer egy kisebb társaságban annyit mondott nekünk, hogy erre az Orbán Viktorra, erre oda kell figyelni, kövessétek őt, ha én már nem leszek.
Feró a Tisza Pártról: csak a szokásos
A Tisza Párt 14.20-nál került szóba.
Ez csak a szokásos baloldali mozgolódás! Az elmúlt 12 évben is folyamatosan összeállt a baloldal. Amikor ugyanebbe belekerült a Jobbik, hát emlékszem, hogy fogtam a fejem, ez lehetetlen: együtt Gyurcsánnyal? Aztán mégis lehetett. A hatalomért ezek mindenre képesek, minden hazugságra, sőt, a legnagyobb ellenségükkel is összefognak, csak Orbán Viktor kormányozzon.
Békakirályok a Tusványoson
28.16-nál pedig már az volt a téma az Ankét Feróban című műsorban, hogy "ezek, akik megírták a Békakirályt, minek játszanak a mi bulinkon?"
Ez 1981-ben elképzelhetetlen volt, ha miután mi a rendszer ellenségei voltunk, semmilyen buliba nem mehettünk többnyire. Minket kihagytak mindenhonnan. Be is vallották a szervezők, hogy ugyan nem voltunk betiltva, de tilos volt minket megívni. És erre 91-ben, a zenész szakszervezet ülésén odajön hozzám Presser, hogy ti meg hogy eltűntetek!. Nem mondtam neki semmit...
Orbán forever - '89 óta!
29.55-nél dobta be Huth Gergely a Fidesz 1989-es nagy rendszerzáró bulijának képeit. Nagy Feró erre így emlékezett vissza:
Fodor Gábor szólt, ha jól emlékszem, hogy lenne ez a buli, és szedjem össze az embereket. Demjén Rózsi, Pataki Attila is benne volt és nagy sztárok mindenhonnan. Örömmel vállalták és a mai napig sem bánták meg. Sőt: már Fodor Gábor is újra velünk van.
(PS)
0 Megjegyzések