Szeptember 28-án parlamenti választást tartanak a Moldovai Köztársaságban, amely a kelet-európai ország geopolitikai jövőjét alapjaiban határozhatja meg. A választás tétje Moldova geopolitikai orientációja és uniós csatlakozása, mondta Szilágyi Mátyás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.
Moldovában szeptember 28-án tartanak parlamenti voksolást, amely döntő fontosságú lehet az ország jövőbeli geopolitikai irányvonalát illetően.
Szilágyi Mátyás szerint a mostani voksolás rég nem látott, Kelet és Nyugat közötti információs hadviselés, illetve a lakosság végletesen éles politikai-geopolitikai megosztottsága közepette fog lezajlani.
A Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója hozzátette: Moldova az ukrajnai háború árnyékában az Európai Unióval egy időben kezdett csatlakozási tárgyalásokba, így az ország a térség egyik legforróbb geopolitikai ütközőpontjává vált.
Az állam élén álló Maia Sandu és pártja, az Akció és Szolidaritás Pártja (PAS) az elmúlt ciklusban minden erővel a Nyugat felé fordította az országot. 2022-ben Moldova EU-tagjelölti státust kapott, 2024 júniusában pedig megindíthatta a csatlakozási tárgyalásokat. A kormányoldal célja, hogy a jelenlegi 2030-as céldátum helyett már 2028–2029-ben csatlakozzon az ország az unióhoz
– mondta a szakértő, aki szerint ez súlyos társadalmi feszültségekkel jár.
A kormánypolitika figyelmen kívül hagyja a moldovai társadalom egy jelentős részének orosz kulturális beágyazottságát, hagyományos proorosz orientációját, a soknemzetiségű Moldova különböző nemzeti kisebbségeinek, valamint a többségi moldovaiak jelentős részének orosznyelvűségét
– mutatott rá.
Moldova jövőt is választ
Szilágyi Mátyás szerint a PAS újabb győzelme az Oroszországhoz fűződő kapcsolatok további kiéleződését vetítheti előre.
Miközben belpolitikai szinten folytatódna az etnikailag tarka Moldovai Köztársaság utóbbi harminc évben kodifikált nemzeti kisebbségi autonómiáinak, a kisebbségi jogoknak az elmúlt kormányzati ciklusban erőteljesen megkezdett leépítése, mindenekelőtt a Gagauz Autonómia folyamatos lebontása, az ország etnikai és nyelvi homogenizálása, adminisztratív eszközökkel való románosítása
– hangsúlyozta.
A kutató hozzátette:
Az Akció és Szolidaritás Pártja uralmának folytatódása megelőlegezi a Moldova Romániával való későbbi egyesítésének – román szóhasználattal élve EU-ban való egyesülésének – folytatódó tendenciáját.
Fej fej mellett a két tábor
A választási kampányban két nagy politikai tömb áll egymással szemben: a nyugatos PAS és az oroszbarát Hazafias Blokk.
A két nagy, ellenséges politikai tömb közötti erőviszonyok kiegyenlítődni látszanak, illetve egyes felmérések szerint a Hazafias Blokk immár megelőzi a PAS-t
– mondta Szilágyi Mátyás. Hozzátette: egy ilyen
szoros eredmény esetén fennáll a veszélye a választási eredmények
megkérdőjelezésének, ami akár elhúzódó politikai-alkotmányos válsághoz
vagy provokációkhoz is vezethet.
Moszkva lehetőségei és korlátai
A kampány egyik kulcskérdése az orosz befolyás.
Ezzel kapcsolatban a szakértő úgy fogalmazott:
A hivatalos Kisinyov, Bukarest, illetve az EU és annak nagy tagállamai által teljes hangerővel, sok hónapja sulykolt állítások erősen túlzónak és aránytalannak tűnnek. Jól érzékelhető ezzel kapcsolatban egy koncentrált, módszeres, igen hisztérikus elrettentő, megfélemlítő propagandakampány.
Ugyanakkor Szilágyi Mátyás arra is
figyelmeztetett, hogy az ország súlyos gazdasági és szociális válsága –
magas infláció, energiaár-robbanás, tömeges kivándorlás – komoly
táptalajt adhat az oroszbarát erőknek.
A Dnyeszter-mellék dilemmája
A választás egyik nagy kérdése a szakadár Dnyeszter-mellék jövője is.
A Dnyeszter-mellék további sorsa szervesen összekapcsolódik Moldova Köztársaság további külpolitikai, geopolitikai orientációja kérdésével.
A
terület szavazóinak többsége következetesen baloldali, oroszbarát
erőket támogat, miközben az energiaellátás összeomlása miatt súlyos
szociális válság bontakozott ki. A kutató szerint nem kizárt, hogy a
moldovai vezetés a „ciprusi modell” felé mozdul, vagyis a Dnyeszteren
inneni területek lépnének be az EU-ba, míg a szakadár régió kimaradna az
integrációból.
Instabilitás fenyegeti a térséget
Maga a választási kampány, illetve a majdani választási eredmény előreláthatóan nem szünteti meg az éles politikai szembenállást, hanem éppenséggel tovább polarizálja azt, és így könnyen fokozhatja a geopolitikai instabilitást Moldovában és az egész térségben
– összegezte Szilágyi Mátyás.
(MNO)
0 Megjegyzések