A napokban a média bemutatta a magát geopolitikai elemzőnek beállító Káncz Csabát, aki szeptember közepén 54 ezer követővel rendelkező közösségi oldalán megjelent bejegyzésében két minisztert bűncselekményekkel vádolt meg. Időközben kiderült, hogy a férfi 2012 szeptembere és 2016 között a brit titkosszolgálat egyik fedőcégének fizetési listáján szerepelt, amely vállalattól számlájára 12 alkalommal utalás érkezett. Káncz Csaba állítása szerint fogalma sem volt, hogy a cég, amely fizet neki, titkosszolgálati háttérrel rendelkezik.

Káncz Csaba közölte, újságíróként nem árulja el forrását

A rendőrség megkereste Kánczot a kormánytagok elleni vádakkal kapcsolatban, ám újságírói státuszára hivatkozva megtagadta állítólagos információinak forrását, mindössze annyit mondott, hogy 

egy befolyásos ellenzéki politikuscsalád tagjai mesélték neki a történetet. 

Az említett vádakat Káncz bizonyítékok nélkül, és nem újságcikkben jelentette meg, hanem saját közösségi oldalán tette közzé, így kérdéses, megilleti-e a forrásvédelemhez való jog, de tény, hogy a férfi tényleg dolgozott újságíróként, mégpedig a privatbankar.hu és az mfor szerkesztőségében.

Az említett oldalak a Klasszis médiacsoporthoz tartoznak, Káncz Csabának a Privátbankárnál 2015 óta számos írása jelent meg, az mfor oldalán mindössze 2 cikk szerepel a nevével.

Érdekesség azonban, hogy Káncz neve egyik lap impresszumában sem szerepel. Pontosabban, mint kiderült, MÁR nem szerepel, hiszen a privatbankar.hu és az mfor.hu az Internet Archive szerint szeptember 20-án még fel volt tüntetve a szerzők közt, ám azóta eltüntették.


A Mandiner kérdésekkel kereste meg a médiumokat:

  • Mikor és miért törölték Káncz Csaba nevét lapjuk impresszumából?
  • Milyen kapcsolatban állt a privatbankar.hu az mfor.hu és a Klasszis Média Kft. Káncz Csabával?
  • Tisztában voltak-e azzal, hogy Káncz Csaba a brit titkosszolgálat egyik fedőcégével szerződéses kapcsolatban állt, a vállalattól pénz kapott?
  • Kapott-e anyagi ellenszolgáltatást Káncz Csaba a privatbankar.hu-n és az mfor.hu-n megjelent cikkeiért?
  • Szerződéses viszonyban áll/állt-e a privatbankar.hu az mfor.hu kiadójával vagy a Klasszis Média Kft-vel Káncz Csaba? Amennyiben igen, mióta? Érvényes-e még ez a szerződés vagy felbontották?
  • Amennyiben felbontották a szerződést, ki kezdeményezte ezt, és mi e döntés oka?
  • Amennyiben valamilyen formában újságíróként dolgozott a médiumok bármelyikénél Káncz Csaba, tájékoztatta-e a lap vezetését, hogy kormánytagokra nézve terhelő információval rendelkezik és erről cikket szeretne megjelentetni? Ismertette-e a forrásait?
  • Jogosnak tekintik-e, hogy Káncz Csaba a Privátbankárnál betöltött újságírói pozíciójával indokolta, hogy a vádjait állítólag alátámasztó információk forrásának nevét nem árulja el?

 (Mandiner)